Bódult állapotban vezetett, drog is előkerült
A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy 33 éves fiatalemberrel szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki autójában kábítószert tárolt és a gépkocsiját bódult állapotban vezette.
A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy 33 éves fiatalemberrel szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki autójában kábítószert tárolt és a gépkocsiját bódult állapotban vezette.
Ahogy arról ma már beszámoltunk, második alkalommal rendezték meg szombaton a Pinnyédi Hídpikniket.
A Szentlélek téren szombaton este befejeződött a három napos ünnepi programsorozat. Több ezren látogattak ki az augusztus 20-i rendezvényekre.
Magyarország születésnapján felavatták azt a faragott kaput, mely a Győrt Pannonhalmával összekötő kerékpárút felett ível át a győrújbaráti bekötő út magasságában.
A közösségi médiában futótűzként terjedt a hír, miszerint Marcalvárosban több lakásba is illetéktelenek jutottak be nemrég. Érdeklődtünk a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán, ahol értesüléseinket megerősítették, illetve bűnmegelőzési tanácsokkal is segítettek.
Augusztus 21-én vasárnap elmarad a Győri Régiségvásár a várható rossz időjárás miatt.
A tavalyi nagy siker már predesztinálta, hogy folytatni kell ezt a remek kezdeményezést. Egészen késő estig tartanak a programok.
Ma országszerte az államalapításra emlékeznek. Győrben a Bécsi kapu téri Szent István szobornál tartottak koszorúzást.
Nem sok szebb látvány van a nyári ég alatt hullámzó szőke búzatáblánál. S talán nincs is jobb illat, mint a frissen sült kenyéré.