Erősen felhős lesz a csütörtök
A nyugati országrészben erősen felhős idő várható. A gyenge, mérsékelt, keleti szélben maximum 18 fokig melegszik fel a levegő.
A nyugati országrészben erősen felhős idő várható. A gyenge, mérsékelt, keleti szélben maximum 18 fokig melegszik fel a levegő.
Szomorú hírt közölt a Hoppáré Zenekar a közösségi oldalán: zenésztársuk- és barátjuk, Bors Laca tragikus körülmények között életét vesztette.
Nemcsak az erő, de a szív is velünk volt kedden az Egyetemi Csarnokban. Varázslatos estét tölthettünk ismét a Győri Filharmonikus Zenekarral, a Hollywood Classics című filmzenei koncertjükkel megtöltötték a tágas teret, előtte az Ifjúsági Hangversenysorozatukban több mint 4000 ezer diáknak vezették elő az esti program keresztmetszetét, mintegy 14 iskolából érkeztek a fiatalok, hogy meghallgassák az Oscar-díjas amerikai zeneszerzők legendás alkotásainak jól ismert dallamait.
Győr város közigazgatási területén a fás szárú növények égetéséről szóló 26/2022. (IX. 20.) számú önkormányzati rendelet alapján van lehetőség november hónapban, naponta 8.00 és 17.00 óra között az ünnepnapok kivételével száraz ág, vessző és egyéb fás szárú növény égetésére.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire, hőseire emlékező ünnepséget tartott a győri önkormányzat október 23-án.
Gyenge hidegfront átvonulása alakítja időjárásunkat szerdán.
Még meg sem száradt az út pora Mekli Zoltán autóján, máris egy másik helyszínen találta magát a fotóművész, ahogy ő fogalmazott: tulajdonképpen olyan, mintha a saját nappalijába csöppent volna. A kreatív képalkotó erdélyi fotótúrájából hazatérve az Árkádba csábította az érdeklődőket, itt nyílt ugyanis kiállítása a fényképésznek. És hogy miért tekint szinte otthonaként a komplexumra? Nos azért, mert a kezdetek óta fotósa a bevásárlóközpontnak. Ezúttal elbűvölő tájképeiben gyönyörködhetünk, szubjektív objektíven keresztül.
A zsarnokság nemcsak a szabadságot veszi el, hanem idővel az ember igényét is a szabadságra. Alighanem ez a legnagyobb bűne.
Rég volt ilyen különleges és felemelő hangulata a főhajtó megemlékezéseknek Győrben, mint amilyet átélhettek azok, akik kedd este a Fidesz győri szervezetének eseményén adóztak az 1956-os forradalom történelmi eseményei, tragédiái és áldozatai előtt. Több százan gyűltek össze a Golgota emlékműnél, képviselők, ismerősök, régi barátok ragadtak fáklyát, hogy a lobogó fényforrás tüzével adózzanak az ország mártírjai, a győri szabadságharcosok előtt. A különleges eseményen dr. Fekete Dávid és Simon Róbert Balázs mondott beszédet.
A Xantus János Állatkert környékén járók már felfigyelhettek az ősz félelmetesen jó buliját hirdető molinókra. A szervezők hetek óta gőzerővel készülnek a Mindenszentek környéki rémségekre, a népszerű programon ezúttal a Disney-mesék világába kalauzolják a látogatókat.