Segítsen, ha felismeri!
A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A világnapok olyan események, amelyeket azért rendezünk meg újra és újra, hogy soha ne feledjük a bennünket körülvevő felbecsülhetetlen értékeket. A szürke hétköznapok és a rohanó világ miatt gyakran úgy suhannak el mellettünk események, hogy észre sem vesszük őket. De, ha máskor nem is, évente egy-egy nap legalább szakítsunk időt arra, hogy észrevegyük, léteznek olyan dolgok, amelyeket érdemes megünnepelni. Ilyen például az elefántok világnapja, amelyet minden évben augusztus 12-én tartunk. A 2012-ben útjára indított kezdeményezés az afrikai és ázsiai elefántpopulációt fenyegető veszélyekre hívja fel a figyelmet.
Már hetedik éve zajlik Győrben az egyedülálló kerékpárjelölő program, ami az önkormányzat kiemelten támogat. Szombaton ismét kerékpárjelölő akciót tartanak a Zrínyi utcai kapitányságon.
Az ENSZ közgyűlése 1999-ben nevezte ki augusztus 12-ét a fiatalok világnapjává. A jeles nap célja, lehetőséget adni a fiataloknak, hogy felhívják figyelmünket a társadalomban elfoglalt szerepükre, jogaikra, nehézségeikre. Az esemény apropóján dr. Baracsi Katalin internetjogász egy, a digitális világban elterjedt jelenségre mutatott rá. A túlzott szülői, nagyszülői képmegosztásról van szó, mely igenis hátrányosan érintheti gyermekeinket, unokáinkat.
Tavaly tavasszal alapították meg Dr. Dézsi Csaba András kezdeményezésére a Győri Értéktárat, melynek célja a helyi értékek bemutatása, és széles körű megismertetése.
Fodor Virág és Schreiner Károly augusztus 13-án különleges körülmények között, barokk korabeli ceremónia keretében köt házasságot, melynek díszlete Győr csodálatos barokk belvárosa, násznépe pedig a város lakói lesznek.
Szeretem Győr barokk utcáit járni, mert egy-egy ilyen séta egy picit mindig kiszakít a hétköznapok rohanásából, feltölt és kikapcsol.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportjának tagjai részletes tájékoztatást adtak a hivatás iránt érdeklődők részére.
Petrás Mária Prima Primissima és Magyar Örökség díjas népdalénekes, keramikus és lánya, Petrás Alina Szervátiusz Jenő-díjas keramikus, népdalénekes alkotásaiból nyílt kiállítás a Triangulum Galériában. Petrás Máriával beszélgettünk.
Egyre nagyobb gondot okoz az aszály az észak-nyugat dunántúli régióban is. Ezt mondta Híradónknak a területileg illetékes vízügyi igazgató, aki bejelentette, a Rába folyón harmadfokú vízhiány elleni készültséget kellett elrendelni a régóta csapadékmentes időjárás miatt. A készültségre azért van szükség, mert a következő 10 napban sem várható vízhozam emelkedés a folyón, aminek kiszáradásától azonban nem kell tartani. Pénteken a vízügyi igazgató mutatta meg, hol, mekkora a baj a vízhiány miatt.