Győrben is küzdünk az aszállyal
Győrben is nagy a szárazság, a városban is meg kell küzdeni az aszállyal, így a Győr-Szol munkatársai teljes kapacitással azon dolgoznak, hogy az utcákra, terekre kiültetett növények életben maradjanak.
Győrben is nagy a szárazság, a városban is meg kell küzdeni az aszállyal, így a Győr-Szol munkatársai teljes kapacitással azon dolgoznak, hogy az utcákra, terekre kiültetett növények életben maradjanak.
A márciusban kezdődött nyugalmi időszak után, az elmúlt 6-8 hétben újra emelkedő esetszámokkal találkozunk, ezt mondta Híradónknak dr. Begya László háziorvos, a Coviddal kapcsolatban.
A szoptatás világnapját 1992 óta augusztus elsején tartják világszerte. A Győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban ezen alkalomból tartottak szakmai tájékoztatót, melynek során a szoptatás fontosságát hangsúlyozták, illetve bemutatták a kórház baba-, és családbarát működését is.
A beszélgetés során a Győr-Szol vezérigazgatója kiemelte, a lakók parkolását segíti a zónák bővítése.
Az elmúlt hetekben történt balesetek elkövetőit keresi a győri rendőrség.
A Reptéri út, a Martin út és a Hűtőház út közötti 1,152 méteres szakasza újult meg a Széchenyi 2020 program keretében elnyert európai uniós támogatásnak köszönhetően. A „Munkaerő mobilitás támogatása Győrben” (Reptéri út, 2. ütem) projekt 659 millió forintba került.
A rendőrök az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel, valamint hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Július 27-én folytatódik a földi kémiai szúnyoggyérítés Győr területén.
A győri Széchenyi István Egyetem közel 90 kutatójának tollából jelent meg „A múltból táplálkozó jövő – hagyomány és fejlődés” címmel az a XXV. Apáczai-napok Tudományos Konferencia előadásaiból válogatott tanulmánykötet, amely online teljes terjedelmében elérhető. A tudományos munka 60 tanulmányt foglal magában.
A Győr-újvárosi egyházközség szeretettel hívja és várja a híveket templomuk titulusának, Urunk Színeváltozása búcsú-ünnepére. Augusztus 6-án, szombat este 18 órakor kezdődik az ünnepi búcsúi szentmise, amelyet dr. Lukácsi Zoltán székesegyházi mesterkanonok mutat be.