Nyári nagytakarítás Szigetben
A hulladékudvari kitelepülés a rendőrség és a városrendészet kiemelt biztosítása mellett zajlik.
A hulladékudvari kitelepülés a rendőrség és a városrendészet kiemelt biztosítása mellett zajlik.
Az alábbiakban közöljük a győri Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt területi szervezeteinek jövő heti programját.
Dr. Szalay Gyula professor emeritusra, a győri egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának nemrégiben elhunyt első dékánjára, az intézmény volt oktatási rektorhelyettesére, a győri jogászképzés alapító személyiségére emlékeztek egykori és mai oktató kollégái, munkatársai, pályatársai, hallgatói, barátai és tisztelői kedden. Tiszteletére a résztvevők emlékfát ültettek a jogi kar épületének udvarán.
A bíróságnál, a Munkácsy utca és a Szent István út kereszteződésében támadtak rá az egyenruhásra.
238 millió forint értékű eszközparkkal szerelték fel a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház skill-laborját. Az A2 épület hatodik emeletén található, 242 négyzetméternyi területen a tanári szobák, az eszközraktár és az öltözők mellett helyet kapott egy elméleti oktatóterem, egy műtő zsilippel és két demonstrációs terem is.
Az ismert győri énekest összesen 21 bűncselekménnyel és több mint 320 millió forintos károkozással vádolják.
Bede Róbert séf is szerepel A delelő obsitos és a fekete bárány című filmben, amit pénteken láthatnak a nézők a Győr+ TV-ben.
A GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. életbe léptette a hőségriadó alatt a dolgozókat védő intézkedéseket.
Az alpolgármesteri vizit csütörtöki vendége dr. Pergel Elza volt. A Győr+ Rádió reggeli műsorában szó esett arról, ki mennyi időt töltött el egy munkahelyen, hogy lehet kikapcsolódni és több aktuális téma is előjött.
Szerkesztőségünkhöz érkezett megkeresés csütörtök reggelre, hogy az éjszaka csendjét verekedés zavarta meg a Köztelek utcában. A jelzésre Miletics Mór, a Városrendészet Győr szakmai igazgatója reagált.