Rendőrkézen a kerékpártolvajok
A győri járőrök még aznap elfogták azt a három fiatalt, akik egy üzletközpont kerékpártárolójából tulajdonítottak el egy BMX kerékpárt.
A győri járőrök még aznap elfogták azt a három fiatalt, akik egy üzletközpont kerékpártárolójából tulajdonítottak el egy BMX kerékpárt.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kisalföldi Csoportja idén is gólyagyűrűző roadshow-ra indult. Az első állomás a győrszentiváni Gólyaréten található gólyafészek volt.
Igazi vadóc, feltűnő jelenség, aki az ország szórakozóhelyeit járva felpezsdíti a fiatalságot, s közben igyekszik példát mutatni úgy, hogy saját nehézségeivel is szembenéz nap, mint nap. A kónyi születésű, ám Győrhöz ezer szállal kötődő Illés Viktóriával, azaz Yaminával beszélgettünk.
Az országos összetett csapatversenyen - 20 induló csapat közül – 2021. év után ismét az első helyezést érték el a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei.
Egymást érik a fesztiválok a városban, jövő hétvégén a színház, a zene, és a szakrális értékek kedvelőit várják több helyszínen is előadásokkal. A Jaurinum Összművészeti Fesztiválról a Győr+Reggeliben meséltek részleteket a szervezők.
Hazánk egyik leginkább kedvelt és elismert előadóművésze Kovács Ákos az idei, 16 állomásos turnéját is Győrben, az Audi Arénában zárja. A koncertet bejelentő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: őszinte, tisztalelkű és nagyszabású előadásra számíthat a közönség.
Négy településen öt év alatt hat kiállítás. Röviden ez a mérlege, annak a nagyszabású pályázatnak, amelynek segítségével a Győri Egyházmegyében látványos fejlesztések történtek. A most lezárult „Konvent-Káptalandomb turisztikai attrakciófejlesztése” névre keresztelt projektről sajtótájékoztatón számoltak be a Hittudományi Főiskolán.
Elkészült a Mosoni-Duna torkolatában az a vízszint-szabályozó létesítmény, amelynek árvízvédelmi, ökológiai, valamint idegenforgalmi szerepe is van. Emellett segíti a győri vízi sportot, és a városkép szempontjából is pozitív szerepe van. Erről számolt be sajtótájékoztatón Kara Ákos országgyűlési képviselő és Németh József vízügyi igazgató csütörtökön. A győriek és a térségben élők az utóbbi időszakban már megtapasztalhatták, magasabb vízszintet tart a Mosoni-Duna.
Amennyiben az időjárási körülmények engedik, június 17-én, pénteken földi kémiai szúnyoggyérítést végeznek Győr területén.