Baleset történt az Árkádnál
Baleset történt a győri Árkád bevásárlóközpontnál - jelezte egyik olvasónk.
Baleset történt a győri Árkád bevásárlóközpontnál - jelezte egyik olvasónk.
Lezárták az Újlak utcai vasúti átjárót. A munkálatok ideje alatt sem a járművek sem a gyalogos forgalom nem tud áthaladni.
Minden jó szándékú, segítőkész embert jelentkezését várja a Győri Regionális Vérellátó központ a jövő hét folyamán is.
A járvány és az orosz-ukrán háború is megmutatta, hogy egy ország működőképességéhez korszerű hírközlésre van szükség, hangzott el a Távközlés Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen. A győri Széchenyi István Egyetemen tisztelegtek a világnap előtt, ahol a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke azt mondta, jó, hogy fiatalok szervezték a programot, mert a hír- és távközlésben is övék a jövő. A világnap alkalmából adták át a dr. Magyari Endre-díjakat és most először a Pro Meteorológia plakettet is.
A Széchenyi István Egyetem hallgatói számára a társadalmi felelősségvállalás is nagyon fontos. Bográcsozással köszönték meg az egyetemistáknak, hogy segédkeztek a koronavírus-járvány elleni védekezésben. Az eseményen dr. Dézsi Csaba András győri polgármester is háláját fejezte ki a fiataloknak.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2022 első negyedévében 569,7 millió forint nettó veszteséget ért el a tavalyi év azonos időszakában realizált 363,7 millió forint nyereséggel szemben. A csökkenés mértéke 256,6 százalék - tudatta a győri székhelyű járműgyártó cég.
Az alpolgármesteri vizit csütörtöki vendége dr. Pergel Elza volt. A Győr+ Rádió reggeli műsorában szó esett a női vezetői szerepekről, de az aktualitások sorában a testvérvárosi kapcsolatok is terítékre kerültek.
Budapesten, az Olimpiai és Sportmúzeumban került sor május 18-án az Ezüstgerely művészeti díj átadójára. A díjat kifejezetten sporttal kapcsolatos művek alkotóinak ítélik oda 2-4 éves ritmusban.
Tatabánya térségében, a Győr felé vezető oldalon az érintett szakaszt a mentés idejére lezárták.
Nyolcadik alkalommal rendezte meg május 18-án a főügyeleti osztály a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon a híradó ügyeletesek és műveletirányítók szakmai versenyének megyei döntőjét.