Kezdődhet a szúnyoggyérítés
Amennyiben az időjárás ilyen marad, a jövő hét elején megkezdi a Győr teljes közigazgatási területére kiterjedő biológiai szúnyoggyérítést a Győr-Szol Zrt.
Amennyiben az időjárás ilyen marad, a jövő hét elején megkezdi a Győr teljes közigazgatási területére kiterjedő biológiai szúnyoggyérítést a Győr-Szol Zrt.
Van az úgy, hogy az ember a körethez választja a főételt. Vagy ne adj’ isten a salátához.
Immáron négy évtized eltelt azóta, hogy a Rába ETO futballcsapatának tagjai Győr hőseivé váltak. A gárda látványos és közönségszórakoztató játékkal, az ikonikussá vált mesteredző, a „Mágus” becenevet kiérdemlő Verebes József irányításával bajnoki címet nyert az élvonal 1981–82-es idényében. A jubileum kapcsán lapunk cikksorozatot készít, amelyben a legendás együttes tagjai és a hozzájuk közel álló személyek elevenítik fel emlékeiket.
A Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programja széles körű, versenyképes képzést kínál azoknak, akik a magyar diplomáciai karban akarnak dolgozni, valamint a magyar nemzeti és gazdasági érdekeket szeretnék képviselni a világban. A hallgatók két féléves képzési és szakmai gyakorlati ösztöndíjprogramban vesznek részt. A május 15-i határidőig a győri Széchenyi István Egyetemről is várják a jelentkezőket.
Berkes 70! Eltelt egy újabb év, kerek születésnapi évfordulóján köszöntjük a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetőjét, Berkes Kálmánt. Tavaly beszélgetésünk kiindulópontja a járványügyi helyzet volt, idén is innen indítunk, mert mindig bebizonyosodik, hogy az egészségnél nincs fontosabb.
Csütörtök délután startolt el az immár hagyománnyá vált motorostalálkozó és rockfesztivál Győrújbaráton. A gyermektábor területén három napon át a rockzenekaroké és a motoroké a főszerep.
Ismét itt a hétvége, és a múlt heti fergeteges május elseje után sem lassít a győri állatkert. Az egyik legszínesebb és leginkább várt program a májusban már folyamatosan, hétköznapokon is zajló Kalandozoo, az állatkerti látványetetés.
A belváros is megtelt élettel már szombat délelőtt, ugyanis a művészettel és a kereskedelemmel fonódott össze Győr szíve. A Kult. utca nevű rendezvényen kirakodó vásárt tartanak a belvárosban működő kereskedők, melyek során az ő portékáikat lehet még közelebbről megismerni, valamint ezekből vásárolni. Az esemény a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Győri Bevásárló Utcák Alapítványának köszönhetően valósult meg idén is a Király utcában, ahonnét a Győr+ Rádió csapata is élőben jelentkezik.
Ezen a szombaton nagy volt a sürgés-forgás az Újvárosi Művelődési Házban és udvarán. A WHO Egészséges Városok program keretében tartottak ugyanis Egészség-Piacot. A vásár alkalmával bárki részt vehetett különböző szűrővizsgálatokon, melyekre egyébként akár hónapokat is várni kellene
A Győri Rendőrkapitányság befejezte a rongálás elkövetőjével szemben folytatott büntetőeljárás vizsgálatát.