A Groovehouse él és virul
A Győr+ Rádió Best of Magyarok című műsorában a Groovehouse, Judy és Kárpáti Zsolt voltak a vendégeink, akik a legújabb dalukat is bemutatták.
A Győr+ Rádió Best of Magyarok című műsorában a Groovehouse, Judy és Kárpáti Zsolt voltak a vendégeink, akik a legújabb dalukat is bemutatták.
A győri rendőrök egy 26 éves sofőrrel szemben intézkedtek, aki nem tartotta be az alapvető közlekedési szabályokat.
Április 3-tól, a szokásos évi első menetrendmódosítással további újításokat, új járatokat, jobb csatlakozásokat, finomhangolásokat vezet be a MÁV-Volán-csoport. Ezzel az autózás helyett zöld, környezetbarát közösségi közlekedést kínál.
A Győri Rendőrkapitányság lopás bűntette elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettesek ellen
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt a 36 éves szlovák férfi ellen, aki 2021 októberében két kerékpárost gázolt halálra, és mindkét esetben elhajtott a helyszínről.
Az egyenruhások befejezték a műszaki mentést és a szemlét az autópályán.
Idén 25 esztendős a Hatos és Társa Nyelviskola, amely az egész évben igyekszik ingyenes rendezvénysorozattal segíteni a tanárokat és a diákokat egyaránt. Ennek részeként kerül sor a Tavasznyitó módszertani ötletbörzére, amelynek megnyitója csütörtökön 14:30-kor lesz. Fontos: az esemény online zajlik.
Áder János köztársasági elnök 2022. február 1-jével egyetemi tanárnak nevezte ki dr. Szakály Zsoltot, a Széchenyi István Egyetem Sporttudományi Tanszékének vezetőjét. A professzor úgy látja, hogy az intézmény és Győr népszerű a hallgatók körében, a sporttudományi képzések pedig az országban a top háromban találhatók.
Anyagi kárral végződő balesetekkel kapcsolatban keres szemtanúkat a rendőrség.
Az alábbiakban dr. Dézsi Csaba András polgármester közleményét olvashatják.