Adományozás Győrben: kérés a lakossághoz
Az alábbiakban Dr. Pergel Elza alpolgármester asszony kérését továbbítjuk a lakosság felé.
Az alábbiakban Dr. Pergel Elza alpolgármester asszony kérését továbbítjuk a lakosság felé.
A Zrínyi úti kórház területén kialakított menekült-befogadóhelyen hat cég összefogásával két konténert helyeztek el az adományok tárolására, valamint kiépítették a szélessávú internetet, hogy az itt élők tarthassák a kapcsolatot otthon maradt családtagjaikkal.
Ismét könyvbemutatóra került sor a Mathias Corvinus Collegium győri képzési központjában. A múlt héten Kovács Ákos Kossuth-díjas énekes kötetét mutatták be, ezúttal pedig Veszprémy László Bernát Migráció és antiszemitizmus Nyugaton című könyvét ismerhették meg az érdeklődők.
A koronavírus-járvány és a Brexit jogi hatásait járta körül a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának két hallgatója, akik rangos elismerést kaptak a „Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban” címmel meghirdetett, több mint negyedszázados múltra visszatekintő országgyűlési pályázaton. Egyiküket már másodszor díjazták a versenyen, így ő az első a program történetében, aki duplázni tudott.
Ma ünnepli 16. születésnapját a Xantus János Állatkert elefántja, Bou-Bou.
A balesetek körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 520-092 illetve a 520-094-es telefonszámon.
Sárai-Szabó Kelemen OSB, győri bencés perjel atyának újabb kis kiadványa jelenik meg a győri Szent Mór Bencés Perjelség gondozásában. A lelki vágyódás örömével című kötet szerves folytatása az Adventi gondolatok kiskönyvnek.
Szívügyünk Győr – a városháza előtt egy szív alakú, 6 négyzetméteres virágágyást alakítottak ki a közelmúltban a Győr-Szol munkatársai, melynek szegélye mészkő lapokból készült.
Félpályán halad a forgalom az érintett útszakaszon.
A győri lakcímmel rendelkező választópolgárok a lakcímük szerinti szavazókörben adhatják le személyesen szavazatukat.