Az elhunyt klublegendákra emlékeztek
Szeptember 7. fekete nap az UNI Győr és a magyar kosárlabdasport történetében. Tíz esztendővel ezelőtt a női csapatot szállító busz a Sopron elleni mérkőzésre tartott, amikor végzetes közlekedési balesetet szenvedett. Sajnos Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző is olyan súlyosan megsérült, hogy életét vesztette.
A nyugdíjasoknak is becsengettek az egyetemen
Három év kihagyás után indul újra a nyugdíjas egyetem a Széchenyi István Egyetemen. Több száz szépkorú érkezett a szemeszter első előadására, és ebben a félévben még két másik alkalommal is lesz majd lehetősége az időseknek tudásuk gyarapítására.
Továbbra is népszerű a kamarai tantárgy
Megkezdődött a Széchenyi István Egyetem őszi szemesztere, ismét elindult a „Kamara a vállalkozásokért tantárgy” is. A kurzus kitörő népszerűségnek örvend már 2011 óta
WHB Győr Rally: eldördült a startpisztoly!
Csütörtökön, a nulladik nappal elindult a WHB Győr Rally, ami a következő három napban igazi csemegével kecsegtet az autósportok szerelmeseinek.
Gyárkoncertek a Torulában
Ismét művészeti magaslatoknak ad teret a gyárvárosi Torula. A kortárs művészeket nemcsak bemutató, de egyben támogató intézmény idén ősszel rendezi meg először a Gyárkoncert című programsorozatot, aminek keretében audiovizuális élményekkel, kortárs zenei koncertekkel, mapping vetítésekkel és árnyjátékkal várják a látogatókat
Piknik hangulat a felújított uszodában
Ingyenes családi programokkal készültek a felújított Magyar Vilmos Uszodában, szeptember 7-én, csütörtökön. Nem csak az új burkolatokkal rendelkező medencékben lehetett ingyenesen tempózni, de a szaunákat és a gőzfürdőt is ki lehetett próbálni. Az uszoda udvarán pedig légvárak, gyermekprogramok, például arcfestés is várta a családokat.
Jubilánsok: 453 házaspár erősítette meg fogadalmát
Soha ennyi kerek házassági évfordulót ünneplő pár nem volt még korábban a Győri Egyházmegye programján. 453 házaspár érkezett szombaton délelőtt a Püspökvár kertjébe, hogy házasságuk hosszabb-rövidebb időszakért hálát adjon Istennek.
Megnyitott a felújított Magyar Vilmos Uszoda, újraindul az Úszó Nemzet program
Csütörtökön újra megnyitotta kapuit a Magyar Vilmos Uszoda. A létesítményt mintegy 200 millió forintból, szinte teljesen fel kellett újítani, mert borzasztó állapotban volt. A Magyar Vilmos Uszodát ingyenes uszodanap keretében „adták vissza” a sportolni vágyóknak.