Utolsó hét a Győri Gyermektáborban
Élményekkel és gyermeki kacajokkal volt tele idén is a Győri Gyermektábor. A győrújbaráti, 12 hektáros domboldalban, 10 héten át táboroztak kicsik és nagyobbak, akik a hét egyik napján sem unatkoztak.
Élményekkel és gyermeki kacajokkal volt tele idén is a Győri Gyermektábor. A győrújbaráti, 12 hektáros domboldalban, 10 héten át táboroztak kicsik és nagyobbak, akik a hét egyik napján sem unatkoztak.
Csengeri Mária, a Győri Szakképzési Centrum Sport és Kreatív Technikumának igazgatója a napokban a magyar arany érdemkeresztet vehette át Budapesten
Különleges esemény helyszíne volt csütörtök délután a Káptalandomb. Különböző mértékű és fajtájú fogyatékossággal élők vehették át oklevelüket, amit elsősegélynyújtó képzésben való részvételükért kaptak.
10 év után ismét elnyerte az Év Pincészete Díjat a Pannonhalmi Főapátság, ezzel a térségünkben magas színvonalon működő pincészet lett az első hazánkban, amelyik másodszorra érdemelte ki a rangos elismerést. A kitüntetést csütörtökön ünnepélyes keretek között vették át a pincészet képviselői Pannonhalmán, ahol elhangzott az is: a szakrális értékeken alapuló intézmény lámpásként világít a magyar borászat egén.
Nagyszabású rendezvénnyel és rengeteg érdekes programmal búcsúztatják jelképesen a nyarat Ménfőcsanakon, erről a városrész önkormányzati képviselője számolt be a Győr+ Médiának.
Régi játékokat, többségében Schenk-katonákat gyűjt egy győri édesapa. Laposa István gyűjteményének értéke egy középkategóriás személyautóéval ér fel, a Schenk-féle playmobil hasonmások ugyanis igazi kincsnek számítanak, Istvánnak pedig 500 darab van belőlük
Győrkőcfesztivál, Rotary Fröccsnapok, Barokk esküvő, csak néhány, az idei Győri Nyár legnagyobb volumenű és legnépszerűbb programjai közül. Emellett a vadonatúj győri Vízi Élménypark is jó hatással volt városunk idegenforgalmára.
Komoly állami kitüntetést kapott augusztus 20-a alkalmából a győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény igazgatója.