Pörgős lesz az idei albérletszezon
Pörgős lesz az idei albérletszezon, mondta Híradónknak Balogh László. Az ingatlan.com portál vezető gazdasági szakértője hangsúlyozta, április óta fokozatosan bővül a kínálat.
Pörgős lesz az idei albérletszezon, mondta Híradónknak Balogh László. Az ingatlan.com portál vezető gazdasági szakértője hangsúlyozta, április óta fokozatosan bővül a kínálat.
Az extrém magas hőmérséklet az állatok egészségére is veszélyt jelenthet. Erre az Igazságügyi Minisztérium államtitkára hívta fel a figyelmet.
Júliustól megváltozott a hulladékgazdálkodási rendszer, a régió koordinálását a GYHG nyerte el a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. pályázatán. A legnagyobb változás a hulladékudvarokat érinti.
Dr. Pergel Elza alpolgármester nyáron sem pihen, folyamatosan részt vesz az általa felügyelt területekkel kapcsolatos eseményeken, de ha kell, megnézi, rendben működik-e a Győri Gyermektábor.
Napok óta afrikai forróság van Győrben. 33-35 fok volt kedden is, igaz jó néhányszor beborult az ég, de így is párás, fülledt meleg volt egész nap
Már az utolsó hetében jár Győr talán legnépszerűbb tábora, az építő játszótér. Ahogy arról korábban beszámoltunk, idén három turnusban, összesen 390 gyerek táborozik a marcalvárosi kiserdőben.
Vízben játszadozó és hangos kacajú gyermekek sokasága várta az animátorok által összeállított Zumba koreográfiát a gyermektáborban Győrújbaráton. A fiatalok nagy lelkesedéssel követték az olykor bonyolultnak tűnő tánclépéseket.
Elkezdődött a nyári diplomaátadó dömping a győri Széchenyi István Egyetemen. Hétfő délután az Állam- és Jogtudományi Kar végzősei vehették át munkájuk gyümölcsét.
Ezúttal is néhány óra alatt elfogytak a helyek, így 65 gyerkőc és nevelőik pihenhetnek a győri gyermektáborban, Győrújbaráton. A fiatalok a tábor alap programjain kívül rengeteg más élményt is kipróbálhatnak. Kedden például újraélesztést és az árvíz elleni gátépítést tanulták meg. A tábor különlegessége, hogy a rendvédelmi szervek: katonák, rendőrök, tűzoltók, búvárok, polgárőrök és mentők is bemutatót tartanak a gyerekeknek a hét minden napján.