Játszóteret avattak a Kölcsey-suliban
A Nádorváros szívében elhelyezkedő több mint 90 éves múlttal rendelkező intézményben új szabadidős teret avattak. Az iskola eddig kihasználatlan részén alakítottak ki egy játszóteret, melynek létrehozása széles összefogás eredményeként jöhetett létre a tervezéstől a kivitelezésig. A beruházás szülői felajánlások, valamint a Kölcsey Iskoláért Alapítvány anyagi támogatásával valósult meg.
Legendák, gumifüst és jó hangulat – huszadjára találkoztak a motorosok Győrújbaráton
Három napra Győrújbarát ismét a kétkerekűek fővárosává vált, az idei Jótékonysági motoros találkozó és felvonulás ráadásul a 20. volt a sorban. A nagy múltra visszatekintő rendezvény bevételét mindig jótékony célokra ajánlják fel a szervezők, és az sem kétséges: a több ezer kilátogató ugyanúgy jó élményekkel tért idén is haza, mint azok a győriek, akik a városban tekintették meg a több száz motorból álló konvojt.
Nyílt nap a győri MCC-ben
Szombaton nyílt napot rendeztek a Győri Mathias Corvinus Collegiumban. Az általános és a középiskolások, valamint az egyetemisták is bepillantás nyerhettek az MCC működésébe. Emellett különleges előadásokkal várták az érdeklődőket.
Vásári forgatag kulturális programokkal
A Győri Bevásárló Utcák Alapítvány immár negyedik alkalommal szervezte meg Győr belvárosára, a helyi képző-, és iparművészekre, a belvárosi üzletekre épülő rendezvényét a Kult. Utcát szombaton a Király utcában.
Plüssmackókat vittek a motorosok a győri kórházban ápolt gyerekeknek
Megható jelenetek zajlottak le szombaton a győri Petz Aladár Egyetemi Oktatókórházban. A Honda Goldwing Motoros Klub 30 főből álló csapata látogatta meg az intézményben ápolt beteg gyermekeket, akiknek 115 egyedi emblémás plüssmackót vittek.
Nagyot szólt a Tavaszi Sport- és Egészségnap!
Rendkívül sokan voltak kíváncsiak szombaton a győri Barátság Parkban rendezett Tavaszi Sport- és Egészségnapra. A park centerpályáján színes sportprogramok várták az érdeklődőket: Rubint Réka alakreform tornát tartott, Nagy Richárd személyi edző a spártai harc rejtelmeibe kalauzolta el a győrieket. Futó Edittel zumbázhattak, Csákvári Eszterrel pedig a gerinctréninget és a jógát is kipróbálhatták a vállalkozó szelleműek.
Újvárosba látogatott az Egészség-Piac
Szombaton Újváros adott otthont Győr talán egyik legsikeresebb rendezvénysorozatának, az Egészség-Piacnak. A lakossági egészségmegőrző napon az érdeklődőknek lehetőségük volt különböző szűrővizsgálatokon, és más ingyenes orvosi vizsgálatokon is részt venni, valamint szaktanácsadás is a rendelkezésükre állt. Mindezek mellett különböző szépségápolási termékekkel és egészséges ételekkel is megismerkedhettek.
Cicák látogattak a Győr+ Média szerkesztőségébe
Különleges vendégek jártak szerkesztőségünkben. A Győri Puha Praclik Egyesület két macskája, Anakin és Roger abból az apropóból érkezett székházunkba, hogy május 17-én tartják az első győri jótékonysági állatvédő napot.