Már érik a cseresznye és a meggy is
Idén legalább két héttel korábban indul a cseresznye- és a meggyszezon, az enyhe télnek és a sokszor nyárias tavaszi időjárásnak köszönhetően.
Idén legalább két héttel korábban indul a cseresznye- és a meggyszezon, az enyhe télnek és a sokszor nyárias tavaszi időjárásnak köszönhetően.
Május 18-a az internet világnapja, ehhez kapcsolódóan hirdette meg figyelemfelkeltő akcióját a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. Az Árkád Bevásárlóközpontban tartott pénteki rendezvényen a standnál érdeklődők a napjainkban ránk leselkedő online veszélyekről kaphattak felvilágosítást, de a kisebbeket játékos feladatokkal is várták a szakemberek, így a többi között ujjlenyomatokat is készíthettek. Természetesen a kiberdélután fókuszába a prevenció került.
A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség döntése értelmében 2025-ben Győr adhat otthont az ICF Maraton Világbajnokságnak. A város tíz év után, negyedik alkalommal fogadja a maratoni szakág legrangosabb versenyét.
Most még csak picivel több mint 6 kiló, de hamarosan ennek a tízszerese is lehet a Xantus János Állatkert kis jövevénye. Magyarországon is egyedülálló a győri földimalac szaporulat, melynek újabb tagja, az elég érdekes kinézettel bíró, ám annál barátságosabb és cukibb élőlény. A márciusban született csövesfogút az intézmény munkatársai otthon gondozták, az elszakadás pedig érthető módon nehéz, de eljött a pillanat, hogy éjjel s nappal is állandó lakója legyen a kertnek a most még névtelen nőstény.
A külföldön is ismert és elismert Dirty Slippers pop-rock zenekar ismét Győrbe érkezett a Suliturné programjával, amely Európa egyetlen méhnyakrák-, drog- és alkoholellenes prevenciós koncertje és előadása. Most a Győri SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Technikumba látogattak, és hívták fel a fiatalok figyelmét a józan életre.
Tavaly szeptemberben rendeztek először Egészség-Piacot, Győr-Szigetben, a hétvégén pedig már a második rendezvényt tartják a Semmelweis utcai Idősek Klubjában.
Aludj máskor – ez a szlogen sokat elmond arról a diákoknak szóló vetélkedőről, amit már 16. alkalommal rendeznek meg Győrben. A középiskolásoknak szóló versenyt egy adott tematika köré építik fel, ezt ismertették a csütörtöki tájékoztatón.
Civil fórumot tartott a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ a térségben lévő egyesületek és alapítványok számára.
Egészen különleges harmóniában működnek a képzős és a balettos diákok a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskolában. Inspirálják és támogatják egymást, vízióik és alkotásaik gyümölcse pedig az a közös tárlat, mely hol máshol, mint a Torula markáns és mámorító közegében szippantja be a látogatókat. És olvasóinkat is, hisz mutatunk egy kis ízelítőt a progresszív és pikánsan populáris performanszból.