Híradó
Nagy Viktor 2022.06.03.

Kézműves hajók és japán motor Győrben

Városunk stabil vízállása egyre inkább vonzza a hajósokat. A győri Duna Hajók és a Magyar Suzuki hajós üzletágának közös bemutatóterme, szervize és márkakereskedése hiánypótló a térségben.

Németh Bolgárka 2022.06.03.

Program hátrányos helyzetű fiataloknak

Programot indított a hátrányos helyzetű fiatalok felkarolásának érdekében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-Főkapitányság. Az „Élet-cél” elnevezésű projekt célja, hogy a fiatalok értelmet találjanak és saját maguk is tegyenek azért, hogy sikeres felnőttekké váljanak

Németh Boglárka 2022.06.03.

Díjazták a Gyermeknap legjobbjait a rendőrök

Nagy volt a nyüzsgés a hétvégi városi gyermeknapon, kreatívkodhattak, kosárban hintázhattak, de zenés produkcióval is szórakoztatták a kicsiket és a nagyobbakat. Erre az eseményre a rendőrség is készült egy játékos totóval, melyen a legjobban teljesítők péntek reggel jutalomban részesültek.

Zombai-Kovács Ákos 2022.06.03.

„Aki nemzetben gondolkodik, erős magyarságot épít”

A magyar nemzet összetartozik, a magyarságot a határok sem választhatják el egymástól, ezt mondta beszédében Győr polgármestere azon az ünnepségen, amit június negyedike, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendeztek a Bisinger sétányon, az Országzászló-emlékműnél. Dr. Dézsi Csaba András kiemelte, aki nemzetben gondolkodik, az erős magyarságot épít. A városvezető emlékeztetett rá, Győr számára különösen fontos a határon túli magyarsággal való kapcsolattartás, nem véletlen, hogy az elmúlt két évben két új testvárosunk, Dunaszerdahely és Csíkszereda lettek.

Zombai-Kovács Ákos 2022.06.03.

Látványosan készül az új mentőállomás

Látványosan készül az új győri mentőállomás, számolt be a munkálatok állásáról a fejlesztés kezdeményezője a Győr+ Médiának. Kara Ákos emlékeztetett, a kormány 3 milliárd 345 millió forintos támogatásából valósul meg a beruházás, a Modern Városok Program keretében. Az országgyűlési képviselő kiemelte, a mentők értékes és áldozatos munkát végeznek, nap, mint nap, megérdemlik, hogy végre valóban európai körülmények között dolgozzanak. A fejlesztés jövő nyárra készülhet el, 2023 őszétől már a Szauter utcából indulnak munkába a mentők.

Kárpát Zsolt 2022.06.02.

Aranydiplomások ünnepe a győri egyetemen

A Széchenyi István Egyetemen már hagyomány, hogy aranydiplomákat kapnak az intézményben ötven éve vagy régebben oklevelet szerzett egykori hallgatók. Az idei év mérföldkőnek számít, hiszen az egyetem jogelődjén, a Közlekedési Távközlési és Műszaki Főiskolán végzettek számára is díszdiplomákat adományozott.