Híradó
Németh Boglárka 2022.03.10.

25 éves a Hatos és Társa Nyelviskola

Idén 25 éves a Hatos és Társa Nyelviskola. A jeles évforduló alkalmából pedig számos ingyenes programlehetőséggel készülnek nem csak a diákok, de a tanárok számára is. A nyelvi fellegvár sokat formálódott az elmúlt negyed évszázad alatt, több mint 30 ezer tanulót segítettek az idegen nyelvek elsajátításának rögös útján, de az alapértékek ugyanazok maradtak.

Ficsór Dávid 2022.03.10.

Győrben is egyre több az influenzás gyerek

Tovább fokozódott az influenzaaktivitás a 8. héten Magyarországon, olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ heti jelentésében. Február 21. és 27. között több mint 17 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Kárpát Zsolt 2022.03.10.

Először adtak át védelmi díjakat a megyében

A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi bizottság első alkalommal díjazott olyan személyeket és szervezeteket, kik az elmúlt években sokat tettek a megyei védelméért. Dr. Széles Sándor az eseményen beszélt, az orosz-ukrán háború miatt kialakult helyzetről. A megyei kormánymegbízott és egyben a Védelmi Bizottság elnöke kiemelte, a következő hónapokban kihívásokkal teli időszakra kell számítani, ahol nagyon komoly idegenrendészeti, nevelési, oktatási és egészségügy feladatokat kell megoldani együttműködve az önkormányzatokkal. Hozzátette, a megyében hosszú távon kell biztosítani az ide érkező várhatóan több ezer ember foglalkoztatását.

Földvári Gabriella 2022.03.10.

Kezdődik a parkolóhelyek kiépítése a Kodályon

Március 10-én, csütörtökön megkezdődik az útépítés a Kuopio park Ifjúság körút felőli végén. Már kihelyezték a munkálatokra figyelmeztető táblákat.

Németh Boglárka 2022.03.10.

A cukorbetegséggel együtt lehet élni

Már több, mint egymillióan érintettek Magyarországon cukorbetegségben, ebből 92% a 2-es típusú diabéteszesek száma, amelyet sokáig „öregkori” cukorbetegségnek hívtak, de mára már egyre fiatalabb korban alakul ki, melynek fő oka a helytelen étkezés és a mozgásszegény életmód.

Kárpát Zsolt 2022.03.09.

Alapanyaghiány és aszály sújtja a gazdákat

Nincs könnyű helyzetben a magyar agrárium, az orosz-ukrán háború hatását már érzik a gazdák Győr-Moson-Sopron megyében is. Németh Gergely a Győr+ Médiának elmondta, a mezőgazdaság számára létfontosságú alapanyagok jelentős része Ukrajnából és Oroszországból származott, amit nehéz, vagy jóval drágábban lehet más országokból pótolni. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke hozzátette, gondot jelen az energiahordozók drasztikus drágulása, és emellett a gazdáknak azt is át kell gondolniuk, hogy ebben a helyzetben milyen haszonnövényt érdemes termeszteni.

Ficsór Dávid 2022.03.09.

Győri Balett: Irány a Dubaji Világkiállítás!

A Dubaji Világkiállításon lép fel jövő héten a Győri Balett. Az expó tavaly ősszel nyitotta meg kapuit, 438 hektáron 192 ország mutatkozik be. Magyarország egyedülálló pavilonnal képviselteti magát a rendezvényen, melynek ívét a makoveczi szellemiség alkotja. A Magyar Pavilon szervezésében, a Nemzeti Hét program részeként lép fel a Győri Balett a világkiállítás legnagyobb színpadán. Két napja még Kecskeméten lépett fel a Győri Balett, szerdán pedig már a próbateremben készül a társulat az év vélhetően legnagyobb dobására.

J. Kovács Andrea 2022.03.09.

Magyarország biztonságos

Sokan eljöttek arra a lakossági fórumra Gönyűn, ahol Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója volt Kara Ákos országgyűlési képviselő vendége. Bakondi György válaszolt a Győr+ Média kérdéseire.