Híradó
Zombai-Kovács Ákos 2022.01.18.

SZE: nyitottak a felvételizőkre

Az idei felvételi eljárásban 88 szakra várja a jelentkezőket a Széchenyi István Egyetem, közülük 48 érettségi utáni felsőoktatási szakképzésre, osztatlan és alapképzésre lehet jelentkezni. Emellett 14 szak indul duális képzésben. Az intézmény a napokban az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, kedden pedig a hagyományos Nyitott Kapuk rendezvényen mutatta be képzési palettáját az érdeklődő iskolásoknak és szüleiknek. Akik normál felvételi eljárás keretében tanulnának tovább, február 15-ig kell leadniuk jelentkezésüket.

J. Kovács Andrea 2022.01.17.

Győr-keresztek a kastélyban

Pár évvel ezelőtt még nagyon kevés ember tudott a Győr-keresztekről. Hála a polgármesternek, néhány lelkes építésznek, helytörténésznek, fotósoknak, művészeknek és közművelődési szakembereknek, lassan bekerülnek a köztudatba.

Ficsór Dávid 2022.01.17.

A járvánnyal együtt hullámzott a tanév is a Feketében

Közeleg a félév az általános és középiskolákban. A tanév első felét értékelte portálunknak a Győri Fekete István Általános Iskola igazgatója. Németh Péter azt mondta, nagyon örültek, hogy ősszel jelenléti oktatással kezdhették meg az évet, hiszen ez már rendkívül fontos volt a fiatalok szempontjából.

Győr+ 2022.01.16.

Téli állatkert

Az év leghidegebb napjaiban is várja látogatóit a győri állatkert.

Nagy Roland 2022.01.15.

Világbajnoki szintet dobott a GYAC súlylökője

A tatabányai versenyzők az utolsó pillanatban visszaléptek az indulástól, így is több mint négyszáz rajthoz állást regisztráltak a szervezők az év első fedett pályás atlétikai versenyén Győrben, az Olimpiai Sportparkban.

Németh Boglárka 2022.01.15.

Szentkirályi Alexandra Győrben járt

Szentkirályi Alexandra, hazai kommunikációért felelős kormánybiztos, kormányszóvivő városunkban tett látogatást szombaton, mely során elsőként a győri MCC-ben vett részt egy kerekasztal beszélgetésen, ahol a központ vezetőjével, Dr. Fekete Dáviddal találkozott. Ezt követően több fejlesztést nézett meg az országgyűlési képviselőkkel: Kara Ákossal és Simon Róbert Balázzsal.

J. Kovács Andrea 2022.01.14.

Nagy Gáspárra emlékeznek

Kiállítással és szavalóversennyel emlékezik Nagy Gáspár, Kossuth- és József Attila-díjas költő halálának tizenötödik évfordulójára a Győri Egyházmegye és a Prohászka-iskola. A „Valaki kölcsönbe vette kezedet” című tárlatot a Triangulum Galériában dr. Veres András megyéspüspök nyitotta meg.

Győr+ 2022.01.14.

Mozgalmas év, végre Győrkőcfesztivállal

2021 nem volt egyszerű a Vaskakas Bábszínház számára sem, leginkább a közönség hiányzott a bábművészeknek. Szeptemberben elindulhatott az évad, mégis sokkal kevesebb bérletessel, de Kocsis Rozi, igazgató szerint ennek az az oka, hogy a járvány miatt bizonytalanság okán inkább csak az előadás előtt közvetlenül váltják meg jegyüket az érdeklődők.