Mindannyian Testvérek: témahét iskolásoknak
Témahetet hirdetett középiskolás és egyetemista fiatalok számára a „Mindannyian Testvérek” program, amelynek célja az érzékenyítés.
Témahetet hirdetett középiskolás és egyetemista fiatalok számára a „Mindannyian Testvérek” program, amelynek célja az érzékenyítés.
Minden várakozást felülmúlt Győrben az ingyenes lakossági LED-csere program, amit „Zöld bajnok” elismeréssel díjazott a CYEB Energiamegoldások Kft. Az erről szóló oklevelet kedden vette át a városházán dr. Dézsi Csaba András polgármester.
Közlekedés, közbiztonság, szociálpolitika, kultúra, környezet- és állatvédelem. Csak néhány dr. Dézsi Csaba András választási programjának alappillérei közül. Győr polgármestere a közelmúltban mutatta be 24 pontos programját, kedden pedig a Győr+ Televízió Nyakkendő nélkül című műsorában részletezi elképzeléseit a jövővel kapcsolatban. Premier április 23-án két részben, 19:25-kor és 20:25-kor.
„Egy képviselő életében soha nincs olyan, hogy korán vagy késő, ha feladat van, akkor jövünk és megyünk” – mondta a Győr+ Rádióban kedden Borsi Róbert. Az önkormányzati képviselő úgy fogalmazott, hisz a személyes kapcsolatokban, annak ellenére, hogy a közösségi média is szerves része lett az életünknek, a prioritást számára mégiscsak a közvetlen kommunikáció jelenti.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az eljárás során több illegális fegyverarzenált felszámolt. A Győr-Moson-Sopron Vámegyei Főügyészséggel közösen számoltak be az ügy eredményeiről.
Már csak néhány nap maradt a rajtig és idén is elstartol a jótékonysági futófesztivál a Fuss a struccal!, mellyel ezúttal is egy nemes kezdeményezést támogathatnak a kilométereket szelő jótevők. Nem véletlenül álltak a rendezvény mellé azok a nagykövetek, akik tavaly is teljes mellszélességgel támogatták a sportos eseményt, így például a Győri Balett Örökös Tagja, Kara Zsuzsanna is. A balerina kedden a Juice-ba látogatott és szeretettel invitált mindenkit a szombati akcióra.
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia egygólos győzelmet aratott Győrben a labdarúgó NB II 29. fordulójának hétfői zárómérkőzésén.
Nagy Ferenc fotóművész szuggesztív fekete-fehér fotóival tiszteleg Győr városa, és a Széchenyi István Egyetem előtt. A különleges képeket a „Kockában” az egyetem Győri Innovációs Parkjában (Töltésszer u. 13.) láthatják az érdeklődők egy hónapon át.
Komoly munka indult az elmúlt hét második felében a Magyar utcában, ahol nagyszabású járda- és kerékpárút felújítás kezdődött. Miután az útkezelő kivitelezői végeztek a Baross-híd felhajtójánál, máris belekezdtek az újabb fontos beruházásba.