Híradó
Kárpát Zsolt 2021.05.21.

Tudásbővítés és érzékenyítés

Becslések szerint Magyarországon negyed millióan élnek demenciával és 90 százalékukról a családtagoknak kell gondoskodniuk. - hangzott el a Győri Városházán azon a projektzáró rendezvényen, ahol összefoglalták a 2018 –ban indult program eredményeit.

Zombai-Kovács Ákos 2021.05.20.

Nagy eső után is lefolyik a csapadékvíz

Korábban sokszor előfordult, hogy kiadós esők után nem folyt el a víz a körforgalmakban vagy a kereszteződésekben, mostanában viszont már egy-egy rekord méretű zápor se „hozza zavarba” a csatornarendszert.

Zombai-Kovács Ákos 2021.05.20.

Vizit a terepen: Élmény volt bejárni a körzetet

Élmény volt bejárni ezt a körzetet, ezt mondta a polgármester, miután kedden, a 9-es számú választási körzetben vizitelt terepen, Kovács Tamás képviselővel közösen.

Ficsór Dávid 2021.05.20.

Alkoholt nem árulnak, csak lelki fröccsöt!

Közösségi Kávézó nyílt Adyvárosban a Kodály Zoltán utca 2/C szám alatt található tízemeletes földszintjén. A kezdeményezés a győri Család- és Gyermekjóléti Központ nevéhez fűződik és az önkormányzat támogatásával valósulhatott meg hat millió forintból.

Zombai-Kovács Ákos 2021.05.20.

Likócsot is bekapcsolták a győri kerékpárút-hálózatba

Több szempontból is hasznos kerékpárút készült el a közelmúltban, befejeződött ugyanis a Mártírok útja - Ipar utca-Pesti út csomópontjától, egészen az Ipar-csatornáig tartó, korábban még hiányzó bicikliút építése. Az 1300 méter hosszú részt már birtokba is vették a kerékpárosok, számolt be a Győr Plusznak a térség országgyűlési képviselője.

Földvári Gabriella 2021.05.19.

Győri utcák: Iszkápa, Beér, Szívcentrum

A Győr+ Hetilapban két éven keresztül tárta olvasóink elé Czvikovszky Tamás a győri utcanevek eredetét, összesen 458 közterület elnevezésről derült ki, hogy kiről, miről nevezetes. Az újságban megjelent sorozat annyira népszerű volt, hogy a szerző, a kiadó és a városvezetéssel úgy döntött, kibővítve, könyv formájában is megjelentetik, Győri utcák címmel.