Több száz gömbkőrist metszenek a belvárosban
A növények nyugalmi időszakát kihasználva megkezdték a gömbkőris fák metszését a Belvárosban. A munka sajátossága, hogy egyedi esetektől eltekintve, csak három-négyévente kell elvégezni.
A növények nyugalmi időszakát kihasználva megkezdték a gömbkőris fák metszését a Belvárosban. A munka sajátossága, hogy egyedi esetektől eltekintve, csak három-négyévente kell elvégezni.
2020-ban 26 megyei web áruházat ellenőriztek a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi munkatársai, közülük 24-nél találtak valamilyen szabálytalanságot.
Enyhít az eddig érvényben lévő járványügyi korlátozásokon Ausztria. Kinyitnak például a nem élelmiszer jellegű boltok és a szolgáltatók is, igaz utóbbiakat csak negatív teszttel lehet látogatni.
A szokásoknak megfelelően, ezen a csütörtökön is vendégként köszönthettük a Győr+ Rádió stúdiójában dr. Dézsi Csaba Andrást, aki kéthetente polgármesteri vizitre érkezik. Teszi ezt már egy éve, s nyugodtan elmondhatjuk, mozgalmas és színes év van a városvezető háta mögött. Lendülettel, tervekkel, elszántsággal halad tovább, munkatársaival együtt.
A növények nyugalmi időszakát kihasználva a Győr-Szol munkatársai megkezdték a gömbkőrisek metszését a belváros területén. A munka sajátossága, hogy ezeknek a fáknak a metszésére nem minden esztendőben kerül sor, a lombkorona karbantartására – egyedi esetektől eltekintve – csak 3-4 évente van szükség.
Szerdán médiavéradást tartottak a győri vérellátó központban. A városban működő médiumok, vagyis a Kisalföld, az Oxygen Média és a Győr Plusz Média munkatársai nyújtották kezüket a jó ügy érdekében. A január és a február rendszerint nehéz időszak a vérellátásban, a szerdai esemény viszont túlszárnyalta az előzetes várakozásokat.
Másfél héttel ezelőtt írták meg a központi írásbeli felvételit az általános iskolások. A dolgozatokat kijavították és a diákok, illetve szüleik a héten már meg is nézhetik a dolgozatokat, értékelő lapokat.
Képviselői segítséggel bővítették a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Magyarországi Regionális Központjának informatikai eszközparkját a járványhelyzetben is hatékony munkavégzés érdekében.
Igaz, a járványhelyzet miatt, sajnos továbbra sem látogatható a győri Xantus János Állatkert, de az élet ettől még egyáltalán nem állt meg a parkban.