Új játszóteret kaptak a likócsi gyerekek
Szombaton átadták az új játszóteret is, ami egy, két millió forintos fejlesztésből valósult meg.
Szombaton átadták az új játszóteret is, ami egy, két millió forintos fejlesztésből valósult meg.
A hagyományokhoz híven közös tábortánccal nyílt meg hétfőn a különlegesnek számító 41. Győrújbaráti Tábor. A járványügyi szabályok betartása miatt ezúttal a szokásostól kevesebb gyereket fogadhatnak, őket viszont megújult környezetben , új, izgalmas programokkal várják.
Győr és az Audi már abban a jövőben van, ahová a többiek még csak készülődnek, mondta Orbán Viktor miniszterelnök, aki a jármű- és motorgyártó társaság szereldéjében jelképesen, a márka négykarikás jelének felragasztásával elindította a harmadik műszakot.
A szigetközi településeken élők száma megsokszorozódott az elmúlt húsz évben, ezért nagy szükség lenne egy elkerülő útra, ami megkönnyítené a falvakban élők hétköznapjait.
A Győri Balett művészei június végén egy szabadtéri előadással szeretnék meghálálni valamennyi egészségügyi dolgozónak az elmúlt hónapok, embert próbáló munkáját.
Miért jó Győrben élni? Miért itt képzeled el a jövődet? Miért költözöl Győrbe, vagy miért nem? Mitől érzed magad győrinek? – többek között ezeket a kérdéseket is feszegeti az a kérdőíves közvéleménykutatás, amelyet a város megbízásából a Terasz Csoport Egyesület végez. A kutatás célterülete a Belváros.
Átlagosan feleannyi gyümölcstermésre lehet számítani idén, mint az elmúlt években.
Közel 400 millió forintos energetikai célú fejlesztés indul a győri Révai Miklós Gimnáziumban. Erről csütörtökön Kara Ákos országgyűlési képviselő és Horváth Péter igazgató számoltak be a Győr Plusznak.