Új helyre költözik a Vöröskereszt
Bejárást tartott Kara Ákos szerdán a Magyar Vöröskereszt Megyei Szervezetének új székhelyén.
Bejárást tartott Kara Ákos szerdán a Magyar Vöröskereszt Megyei Szervezetének új székhelyén.
A koronavírus-járvány miatt megnőtt az igény a kerékpárra, a növekvő kereslet viszont a gyárleállások okán lecsökkent kínálattal áll szembe.
„Egy fecske nem csinál nyarat, de sok fecske szúnyogmentes nyarat csinálhat nekünk” – fogalmazott dr. Dézsi Csaba András polgármester az önkormányzat Környezetvédelmi Bizottságának fecskevédelmi programot indító sajtótájékoztatóján csütörtökön a Széchenyi téren.
Sajnos sok olyan kutyus van a Győri Állatmenhelyen, akik már évek óta élnek a rácsok mögött, reménytelenül, gazdira várva. A Győr+ Mancsok rovatunk célja továbbra is az, hogy segítsük az otthonra találását ezeknek az árva állatoknak. Most Tatut mutatjuk be az olvasóinknak azt remélve, hogy ő is minél előbb szerető családba költözhet.
Ablakcsere és tetőfelújítás után megszépült, így modernebb környezetben dolgozhatnak a győri Család- és Gyermekjóléti Központ Magyar utcai épületében a Köznevelési csoport munkatársai.
A győriek ebben az évben már második alkalommal találkozhattak a rendőrökkel a program keretében.
A Győr+ Rádió reggeli vendége volt Nagy Attila adóügyi referens, aki az újabb adóváltozásokról és egy új mobil applikációról is beszélt a műsorban.
A munkálatok június 17-én kezdődnek, a közműcseréket követően pedig „faltól-falig” megújul a Jókai utca a Zechmeister utca – Szent István út közötti szakaszon. A felújítás jelentős forgalomkorlátozásokkal jár majd.
Sportnyelven szólva bravúrosan zárták le általános iskolai tanulmányaikat a győri Arany János Angol-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola végzősei.