Jól megy a digitális oktatás, marad is?
Pozitív tapasztalatokat hozott a távoktatás első két hete a Széchenyi István Egyetemen.
A dolgozókat segíti az újabb felajánlás
A védőfelszerelések Győr Megyei Jogú Város, a Győri Segélyalap valamint az Alcufer Kft. ügyvezetőinek, Horváth Ferencnek és Horváth Ernőnek a jóvoltából kerültek az egészségügyi intézményhez.
A borászok is nehéz helyzetben
A válsághelyzet miatt biztos, hogy állami segítségre szorulnak majd, de ennek részleteiről még semmit sem tudnak.
Pincéjében nyomta az online bulit
Az internetes bulit közvetlenül több mint háromszázan, megosztásokkal pedig több ezren nézték meg.
Új munkarend és más szabályok az útkezelőnél
Új munkarendben és más szabályok szerint dolgozik a győri útkezelő a koronavírus-járvány miatt.
Mindent megtesznek az idősekért
Három hete hirdette ki a kormány a veszélyhelyzetet Magyarországon. Azóta az idősellátásban dolgozók is egy teljesen más rendszerre álltak át.
A szárnyas farkas segít a gyerekeknek
Az elmúlt hetekben az emberek figyelme a kórházak felé irányul. Zajovicsné Vizer Bernadett, a Lurkó Alapítvány ügyvezetője a kórháznak és az egészségügynek szánt adományokról beszélt a Győr+ Médiának.