Házasság hete helyett házasság hónapja
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb előzetes adatai szerint hazánkban „esküvőboom” volt tavaly, s Győrt sem kerülte el a házassági kedv.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb előzetes adatai szerint hazánkban „esküvőboom” volt tavaly, s Győrt sem kerülte el a házassági kedv.
A rendőrök szerint Magyarországon a közlekedők 77%-a nem köti be magát az autóban, annak ellenére, hogy életmentő szerepe van a biztonsági övnek.
Az elmúlt évek gazdasági eredményei komoly sikernek számítanak, de a munkaerőhiány egyre égetőbb probléma Győr-Moson-Sopron megyében.
Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala sikerrel pályázott a „Kerékpárosbarát munkahely 2019” címre, amelynek kezdő fokozatát el is nyerte.
Nem csak olvasni, beszélgetni és találkozni is jó egy könyvtárban, mondta dr. Horváth Sándor Domonkos, Konkrét című műsorunkban.
Az ingyenes influenza védőoltások felét sem használják fel a jogosultak, pedig elsősorban az időseknek és a krónikus betegségben szenvedőknek megnyugtató védelmet nyújtana.
Nyílt napot tartottak szerdán a Győri Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskolában.
Már második alkalommal töltöttek el együtt egy élményekkel teli napot a győri Pattantyús-középiskola diákjai és a szintén győri Bárczi Gusztáv Gyermekotthon lakói.
A betegek világnapját ünnepelte a katolikus egyház, országszerte tartottak szentmiséket, ahol a betegekért imádkoztak.