Új feladatkör, új kihívások
"Nagyon sok olyan együttműködés van már most is a győri egyetem és a város között, amit érdemes tovább erősíteni" - mondta Konkrét című műsorunkban, Dr. Fekete Dávid önkormányzati képviselő.
Boldog születésnapot, Tanár úr!
Keglovich László nyolcvanadik születésnapját ünnepelték az ETO-nál.
Egy gyilkosság anatómiája
Egy újabb sikervárományos előadást tűz műsorára a Győri Nemzeti Színház.
Érkeznek a megemelt alapbérek
Folytatódik az egészségügyi szakdolgozók bérének lépcsőzetes emelése, az érintettek a napokban kapják kézhez januári, emelt fizetésüket. Erről Kara Ákos országgyűlési képviselő beszélt Híradónknak.
A munkát látja az alpolgármesterségben
"Nem készültem a feladatra, de nagyon megtisztelőnek tartom új megbízatásomat." - Ezt mondta Híradónknak Győr egyik új alpolgármestere.
Átment a piroson? 50 ezer!
Már több hónapja folyamatosan végez civil autós forgalomellenőrzéseket Győrben is, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
Alzheimer film: győri premier
Bemutatták Győrben az Alzheimer című filmet, amely a következő évtizedek egyik legkegyetlenebb betegségét mutatja be.
“Győrért dolgozom, csak még határozottabban.”
Második ciklusát kezdte meg alpolgármesterként Radnóti Ákos, aki a következő időszakban a városüzemeltetés mellett, a nemzetközi kapcsolatokért és a környezetvédelemért is felel.
Nem kell lezárni a rakparti utat
A korábbi hírekkel ellentétben a Mosoni-Dunán levonuló árhullám miatt nem kell lezárni a Móricz Zsigmond alsó rakparti utat.