A napi gyakorlatot tanulhatják a jövő szakemberei
Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. és partnerei erősáramú villamos tanműhelyet adtak át, amely egyedülálló gyakorlatszerzési lehetőséget kínál a műszaki pályára készülő fiataloknak.
Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. és partnerei erősáramú villamos tanműhelyet adtak át, amely egyedülálló gyakorlatszerzési lehetőséget kínál a műszaki pályára készülő fiataloknak.
Tárt karokkal várják a leendő elsősöket a Móra Iskolában, ahol szerdán nyílt napon látták vendégül a gyereket és szüleiket.
Negyedik alkalommal rendezi meg a Mobilis és a Nemak a FIRST LEGO League nemzetközi robotépítő és programozó verseny regionális fordulóját Győrben, a Mobilisban.
Újabb megtiszteltetés a Széchenyi István Egyetem számára: péntekig a győri campuson rendezik a nemzetközi koordinátorok országos találkozóját.
November 27. a Véradók Napja Magyarországon. A jeles napot a Magyar Vöröskereszt jóvoltából 1988 óta ünnepeljük.
Angyalok a belvárosban elnevezéssel idén harmadik alkalommal indít jótékonysági kampányt a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által alapított Győri Bevásárló Utcák Alapítvány.
Jól megérdemelt mesterleveleiket vehették át a frissen vizsgázott szakemberek a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában.
Az új Győri Vásárcsarnokban nyílt meg a Széles Hús új boltja, ahol minőségi húsok kerülnek a polcokra és a pultra.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, illetve a Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete, a Távszem projekt keretében szakmai workshopot szervezett a napokban.