Testvérvárosi körkép
Zöldülnek testvérvárosaink, miközben lazítanak, enyhítenek a szabályokon, a folyamatos oltási programok mellett.
Zöldülnek testvérvárosaink, miközben lazítanak, enyhítenek a szabályokon, a folyamatos oltási programok mellett.
Segélykérő karkötők bevezetéséről gondolkodnak a szlovákiai Komárom vezetői a tizenéves gyerekek számára, mert brutális lánybandák terrorizálják a kisebbeket.
Akár a jövő év végéig is zárva maradhatnak Ausztrália határai a koronavírus-járvány miatt - jelentette ki az ország kereskedelmi minisztere pénteken.
A világ legnagyobb kakaótermesztőjének tartott Elefántcsontparton a kakaófarmok mintegy 15 százaléka védett erdőkben létesült - állapította meg egy új tanulmány.
A német ZDF a világ szorongást keltő információinak közlése mellett külön blogot indított a jó híreknek.
A koronavírus-világjárvány miatt tavaly után az idén is elmarad a müncheni Oktoberfest, a világ legnagyobb sörfesztiválja - jelentették be hétfőn a bajor tartományi fővárosban.
A kijárási korlátozások alól is felmentést kapnak Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegség (Covid-19) elleni teljes védőoltással rendelkező emberek és a fertőzésen átesettek is a szövetségi kormány hétfőn Berlinben ismertetett tervei szerint.
A horvát belügyminisztérium vasárnap pontosította a horvátországi beutazással kapcsolatos közleményét, így a határátlépéshez csak abban az esetben lesz elegendő egy oltás, ha az illető igazolni tudja, hogy már átesett a koronavírus-fertőzésen - olvasható a koronavirus.hr oldalon.
Az orkán erejű szél miatt narancssárga riasztást adott ki vasárnap délelőtt az osztrák központi meteorológiai szolgálat Bécsre, Alsó-Ausztriára és Burgenlandra.
Szigorúan korlátoznák a 12 éven aluli gyerekek okostelefon- és tablethasználatát egy olasz törvényjavaslat szerint.