Fokozatosan lehet majd kivonulni a “Covid-életmódból”
Az angliai tisztifőorvos szerint a koronavírus elleni oltási kampány megkezdése sem jelentheti a járvány megfékezését célzó korlátozások azonnali feloldását.
Az angliai tisztifőorvos szerint a koronavírus elleni oltási kampány megkezdése sem jelentheti a járvány megfékezését célzó korlátozások azonnali feloldását.
Svédországban karácsonykor is legfeljebb csak nyolc ember gyűlhet össze, mivel a koronavírus-járvány élénkül - jelentette be Stefan Lovfen miniszterelnök kedden sajtótájékoztatón.
Megérkezett a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcina első szállítmánya az Egyesült Királyságba, ahol a jövő héten megkezdődik az oltási kampány.
Hat év szünet után november 13-án új albumot adott ki az ausztrál hard-rock formáció. A kiadványt elhunyt alapító tagjuk emlékének ajánlják.
Szerbiában a legtöbb koronavírus-fertőzött 60 év alatti, és aggodalomra ad okot, hogy az utóbbi néhány napban sokkal többen kerültek kórházba, mint ahányan felgyógyultak a betegségből - jelentette ki Darija Kisic Tepavcevic, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb tagja a szerbiai közszolgálati televízió szombati beszámolója szerint.
Andrea Bocelli a pármai Teatro Regióban karácsonyi koncertet ad Believe in Christmas címmel, amelyen novemberben megjelent Believe című lemezéről is énekel dalokat. Az olasz-belga Franco Dragone által rendezett december 12-i fellépést online közvetítik világszerte.
A kiemelten járványveszélyes, úgynevezett vörös színű térségekben továbbra sem enyhítik a szigorú korlátozásokat, miután egy nap alatt több mint 37 ezer új fertőzöttet szűrtek és 699 beteg halt meg Olaszországban az egészségügyi minisztérium péntek esti adatai szerint.
Ausztriában tömegesen tesztelni fogják koronavírusra először a tanárokat és a rendőröket, majd a teljes lakosságot - jelentette be az osztrák kormány pénteken.
Még karácsony előtt újabb, az egész lakosságot érintő koronavírus-tesztelésre kerül sor Szlovákiában - jelentette be Igor Matovic szlovák miniszterelnök Pozsonyban, a kormány csütörtöki ülése után.
Nem lassul a fertőzés terjedése Szlovéniában és Horvátországban, utóbbiban ismét rekordot döntött a napi új esetek száma - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.