Külföld
MTI 2023.10.27.

Bejutott a Gázai övezetbe a nemzetközi vöröskereszt

A fegyveres konfliktus kezdete óta először léphetett be a gázai övezetbe pénteken a nemzetközi vöröskereszt orvoscsoportja - közölte a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) helyi vezetője.

Győr+ 2023.10.26.

Magyar túszokat tart fogva a Hamász

Két magyar-izraeli kettős állampolgárt is fogva tart a palesztin Hamász terrorszervezet. A radikális iszlamisták a Nahal Oz kibuc ellen végrehajtott támadás során rabolták el a nyolcéves Ellát és a 15 éves Dafnát, édesapjuknál tartózkodtak, amikor a Hamász megtámadta Izraelt.

Győr+ 2023.10.25.

Őrizetbe vettek egy támadásra készülő iszlamistát Németországban

A 29 éves Tarik Sz. elfogásában a szövetségi és a tartományi kormány terrorelhárító központja is részt vett. A német Bild értesülései szerint az elfogott radikális az Iszlám Állam (ISIS) híve, és azt tervezte, hogy teherautóval belehajt az Izrael mellett tüntető tömegbe Duisburgban.

MTI 2023.10.23.

Továbbra is háborúpárti az ukrajnai helyzettel kapcsolatos brüsszeli megközelítés

Továbbra is háborúpárti az ukrajnai helyzettel kapcsolatos brüsszeli megközelítés, az Európai Bizottság húszmilliárd eurós előterjesztésében minden benne van, ami a háborúról szól, de továbbra sincs benne semmi, ami arról szólna, hogy miként lehetne békét teremteni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.