Roska Botond neurobiológus kapta a Magyar Szent István-rend kitüntetést
Roska Botond neurobiológus kutatóorvos vehette át idén a Magyar Szent István-rend kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől kedden a Sándor-palotában.
Roska Botond neurobiológus kutatóorvos vehette át idén a Magyar Szent István-rend kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől kedden a Sándor-palotában.
Országszerte tartanak ünnepségeket, családi és egyházi rendezvényeket Szent István napja alkalmából.
A Magyarok kenyere program felajánlásával egy tonna lisztből készül ma Szolnokon a Kárpát-medence kenyere, amelyet idén is szétosztanak az ünnepelők között.
Augusztus 20. ötvözi Szent István kultuszát, az államalapítás emlékét, valamint az aratás befejezésével az új kenyér ünnepét. A Magyar Pékszövetség minden évben megnevezi az ország kenyerét, idén a sokorópátkai Pedró Pékség Szerencsetarsoly elnevezésű portékáját választották meg Szent István-napi kenyérnek, több mint félezer nevező közül.
„Transznacionális értékkutatás a népzene, a néptánc és a népművészet jegyében” címmel szakmai hetet rendezett a Cifra Műhely Közhasznú Kulturális Egyesület. Az öt nap során a műhelyfoglalkozások mellett tanulmányutak is szerepeltek a programban, mi Felpécre kísértük el a színes csapatot.
Olyan vállalkozó kedvű emberek jelentkezését várják, akik az 1938-as, Budapesten megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson részt vettek, illetve a kongresszus alatt voltak elsőáldozók.
Pontosan negyven évvel ezelőtt ajándékozta Borsos Miklós életművének jelentős részét Győrnek, ebből az alkalomból „Íme az ember” címmel nyílt időszaki kiállítás a Triangulum Galériában.
Harminc éve, 1989. augusztus 19-én rendezték meg a Fertő-tó mellett az úgynevezett páneurópai pikniket, az ebből az alkalomból ideiglenesen megnyitott osztrák-magyar határon több száz NDK-állampolgár jutott át Ausztriába.
Los Angelesben pénteken elhunyt Peter Fonda amerikai filmszínész-rendező - jelentette be a sztár családja pénteken este kiadott közleményében. Fonda 79 esztendős volt.
Tóth Ildikó, győri kékfestő népi iparművész az államalapítás ünnepe, augusztus 20-a alkalmából díjat vehetett át pénteken, Budapesten, a Pesti Vigadóban.