Elhunyt Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár
Elhunyt Kofi Annan Nobel-békedíjas volt ENSZ-főtitkár. Rövid ideig tartó betegség után, nyolcvanéves korában érte a halál egy berni kórházban - jelentette be szombaton a róla elnevezett alapítvány.
Elhunyt Kofi Annan Nobel-békedíjas volt ENSZ-főtitkár. Rövid ideig tartó betegség után, nyolcvanéves korában érte a halál egy berni kórházban - jelentette be szombaton a róla elnevezett alapítvány.
Négy nap alatt több mint száz magyar és külföldi művész segítségével ismerkedhet meg a közönség a klarinéttal az Európai Klarinétfesztiválon, amelyet augusztus 28. és 31. között rendeznek meg Győrben.
Táncolni azért jó, mert az ember megismeri önmagát – vallja Futó Károly táncoktató, aki immár 28 éve tanítja a győrieket és a környéken élőket táncolni.
Jó dolog piknikezni! Augusztus 18. és 19. között azonban nem csak a gyomrunkat, hanem a művészeti éhségünket is jóllakathatjuk majd a Radó-szigeten.
Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című alkotása is szerepel az Európai Filmakadémia által kiválasztott tizenöt dokumentumfilm között, amelyek jelölést kaphatnak az Európai Filmdíjra.
Innováció, környezettudatosság, újrahasznosítás. Hogy mi köze ezeknek a kifejezéseknek a régiségekhez? Ezt is megtudhatjuk, ha kilátogatunk augusztus 19-én, vasárnap a Tarcsay úti piactérre, a kétszázadik Győri Régiségvásárba.
Az új operasztár nemzedék ünnepelt énekesei lépnek fel a Voices of 2018! koncerten augusztus 18-án, 20 órakor a győri Széchenyi téren. A zenei eseményen a Plácido Domingo’s Operalia díjnyerteseit ismerheti meg a közönség.
Három díjat kaptak magyar alkotók a balkáni térség elsőszámú filmfesztiválján csütörtök este Szarajevóban: Szamosi Zsófia a legjobb színésznő, Kiss Hajni Last Call című rendezése a legjobb vizsgafilm díját nyerte el a filmfesztiválon. Csuja László Kilenc hónap háború című dokumentumfilmjét elismerő oklevéllel méltatta a nemzetközi zsűri.
Elhunyt 76 éves korában Aretha Franklin, a soul királynője, aki egyedülálló előadói stílusában olyan klasszikusokat énekelt, mint a Think, az I Say a Little Prayer vagy a névjegyének tekintett Respect, és akit világszerte kulturális ikonként tiszteltek.
Az ötvenedik évfordulón világszerte újra látható a mozikban Elvis Presley Comeback Special című legendás, 1968-as televíziós koncertfilmje. A digitálisan felújított és újrakevert filmet a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban és több vidéki nagyvárosban is levetítik.