Izgalmas színes tárlat Szabadhegyen
2 pArt 1 hullámhossz (képző- fotó- és iparművészet, irodalom) címmel látható a KÉVE Művészeti Társaság és a Verőcei Alkotói Közösség kiállítása a József Attila Művelődési Házban (Móra F. tér 1.)
2 pArt 1 hullámhossz (képző- fotó- és iparművészet, irodalom) címmel látható a KÉVE Művészeti Társaság és a Verőcei Alkotói Közösség kiállítása a József Attila Művelődési Házban (Móra F. tér 1.)
A harmincas években Székely István a magyar filmgyártás első számú sztárrendezője volt. 1933 és 1938 között huszonnégy filmet készített, melynek többsége vígjáték, és valamennyi nagy sikert aratott. Így volt ez az 1936-os Nászút féláron című mozi esetében is.
Boldizsár Miklós ezredforduló című drámája alapján egy rockopera keresztmetszetet álmodott színpadra Feke Pál. A Junior Príma és Artisjus-díjas művész rendezője és producere az István, a király koncertelőadásnak, mely december 30-án az Audi Aréna Győrt robbantja fel. Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. Dézsi Csaba András is méltatta a produkciót, és annak örök érvényű mondanivalóját, mely a mai napig a lelkünkig hatol.
Az Év Könyve 2023 versenyben tényleg olyan szakértők dönthetnek a végső sorrendről, akiknek a szava szent: maguk az olvasók! Mutatjuk a részleteket!
Az 1969-ben bemutatott A veréb is madár c. színes, szatirikus filmvígjáték bepillantást ad a hatvanas évek Magyarországába, megmutatja, mi zajlott a vasfüggöny mögött és szórakozató bohózatként megkritizálja a rendszert.
Csütörtöktől a magyar mozikban is vetítik Moldovai Katalin Elfogy a levegő című első nagyjátékfilmjét.
Fantasztikus az Önök tevékenysége, nem lehetünk elég hálásak nektek! Köszönjük, hogy vagytok, hogy értünk dolgoztok! - mondta Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke a Kopp-Skrabski-díjak átadó ünnepségén, ahol dr. Medgyesy-Schmikli Norbert győri származűsú művelődéstörténész a közönségdíjat vehette át.
Győrben fontos a kultúra ápolása, a művészeti értékek gyarapítása, ezért is örömteli, hogy január óta töretlen sikerrel fut Petőfi egykor és most című sorozatunk, melynek kitalálásában és felépítésében Farkas Mónika vállalta a főszerepet. Műsorvezetőnk hétfőn este Kszel Attilát látja vendégül, hogy közösen egy kis irodalmi időutazásra hívják a hallgatókat az éterben.
A Győri Könyvszalon ismét szélesre tárja kapuit november 10–12. között, immár a 22. alkalommal. A legnagyobb vidéki könyvfesztiválon kitűnően érezhetik magukat azok, akik a klasszikusokon túl érdeklődnek a legfrissebb irodalom iránt, akik örömmel tájékozódnak a könyvpiacon, és szívesen találkoznak az alkotókkal, kiadókkal, akik kedvelik, ha az irodalomhoz társművészetekként csatlakozik a zene és a színház, illetve azok is, akik szívesen találkoznak és beszélgetnek valódi kulturális forgatagban.
A pénteki premier után szombaton folytatódott az ünneplés a Győri Balettnál. A skarlát betű évek után új köntösbe öltözött és szenzációs sikert aratott, de nem csak ezért volt különleges az október végi hétvége. Az Audi Hungaria által alapított díj után ugyanis szombaton gazdára talált a Kardirex-díj, ráadásul rögtön kettő, Szentiványi Richard és Csepi Alexandra gazdagodott a kitüntetéssel.