Maróti Gábor himnuszának ősbemutatója
A Szent László-estek hatodik alkalmára október 19-én került sor a győri Múzeumházban.
A Szent László-estek hatodik alkalmára október 19-én került sor a győri Múzeumházban.
A Cinema City Filmünnep idei műsorán több mint 50 filmet, köztük négy premiert és hatot premier előtt nézhet meg a közönség október 26. és 29. között a mozihálózat fővárosi és vidéki termeiben, így Győrben is.
Hihetetlennek tűnik mind a mai napig, hogy ez egyik pillanatról a másikra bekövetkezhetett. A rendszer tökéletes volt, minden évben elhangzott a politikusaink, tanáraink szájából: Éljen a szocializmus, a kommunizmus, a nemzet mi vagyunk, és együtt erősek vagyunk!
Hogyan is lehetne jobban a nagyérdemű kedvében járni, mint egy estével, ahol sorra a közönség által kért dalok csendülnek fel? Jön a "Ti kedvenceitek", vagyis "Önök kérték" Esti Egyenleg módra, mi pedig Darnói Norbertet, a frontembert faggattuk a részletekről.
A győri hős, Ferdinánd Hardegg kapitány története ismerős lehet „a bűn pincéjéből”, csaknem egy évtizede ugyanis minden évben felelevenítik a városi levéltár pincéjében a vár feladásának körülményeit a Győri Nemzeti Színház stúdiósai Kszel Attila vezetésével. A rendező most egy mesét álmodott a történelem mellé, a Szemben a nappal című zsoldosmesét szombattól láthatják a nézők a Kisfaludy Teremben.
Négy magyar mozifilm és egy animáció szerepel a napokban zajló varsói filmfesztiválon, ahol péntek délután lesz Antal Nimród A Viszkis című alkotásának világpremiere - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.
Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a győri nyugdíjas alkotók képzőművészeti munkáiból összeállított tárlatot a József Attila Művelődési Házban az idősek világnapjához kapcsolódva.
Gyirmóton, a Rodeo Team mutatta be a Lovak álma című lovasszínházi előadást október első hétvégéjén.
Az idei tematikának megfelelően, ismét egy ma élő kortárs festőművész kiállítása nyílt a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban a múlt hétvégén.
A RÉV Színházi és Nevelési Társulat kapta a Massza című előadásáért a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház díját a 9. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén.