Egy este a művészetért
Kiállításon mutatják be azokat az alkotásokat, amelyeket győri művészek ajánlottak fel az Art Agora projekt számára.
Kiállításon mutatják be azokat az alkotásokat, amelyeket győri művészek ajánlottak fel az Art Agora projekt számára.
Kerékpárral fedezhetünk fel 11 győri kiállítóhelyet 11 kilométert megtéve szombaton. A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretén belül szervezi meg a 11 kiállítóhely, 11 km elnevezésű programot.
Horrortúrával érkezik a 11. Nyitott Műtermek Délutánja október 21. és 22. között. A kétnapos esemény ideje alatt a közönség bepillanthat a kulisszák mögé. Az első napon a műteremházaké a főszerep, az érdeklődők ellátogathatnak többek között a LAOS, az Art Quarter Budapest, a Budapest Art Factory és az Eleven Blokk műteremházakba, másnap pedig tematikus sétákra várják a közönséget a szervezők.
A győri művészek és a helyi mecénások találkozásának kíván teret adni az Art Agora projekt, melyet a Rotary Club Győr Rába kezdeményezésre indítottak útjára. A projekt lehetőséget ad a művészek és alkotásaik jobb megismeréséhez, elismeréséhez, valamint a mecénások által megvásárolt művekből befolyt összeggel tehetséges, fiatal, pályakezdő alkotókat kívánnak támogatni.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat testvérmegyéjének székhelyén, Nagyszombatban magyar nyelvű emléktáblát avatott szeptember 21-én.
Életének 69. évében, szeptember 24-én, vasárnap éjjel elhunyt Tarján Tamás József Attila-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, színikritikus, dramaturg.
Személyesen a Maestrótól, Ennio Morriconétól kaptak üzenetet a Pestújhelyi Gyermekotthon lakói. A hat lelkes kis kórustag nagy rajongója a kétszeres Oscar-díjas művésznek, különösen a Sorstalansághoz írt filmzenéi állnak közel hozzájuk, amelyeket számtalanszor begyakoroltak már az intézmény falain belül is. Elhatározták, hogy budapesti koncertje előtt meglepik példaképüket.
A kosárfonás, színjátszás, szakrális körtánc, jóga és ékszerkészítés mellett hetvenféle csoport tevékenykedik a győri Generációk Házában. A művelődési ház tartalommal tele, viszont az Aradi vértanúk úti épületre ráfér a tatarozás.
A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban szeptember 24-én emlékeznek meg Szent Gellért püspök vértanúhaláláról. Ebből az alkalomból új himnusz készült.
Természtesen ez a dal is felcsendült szombaton este a győri Audi Arénában, ahol Alföldi Róbert rendezésében, Stohl András főszereplésével mutatták be a Hegedűs a háztetőn cím musical újragondolt grandiózus előadását.