Sebőék, ha zengenek
A parasztasszonyok kapálni vitték hátukon kisgyerekeiket, Soós Réka, a Sebő együttes énekese meg koncertezni. Kinek mi a foglalkozása.
A parasztasszonyok kapálni vitték hátukon kisgyerekeiket, Soós Réka, a Sebő együttes énekese meg koncertezni. Kinek mi a foglalkozása.
Szeptember 21-én láthatja újra a győri közönség az Orlai Produkciós Iroda és a Vaskakas Művészeti Központ közös előadását, A hullaégetőt. A főszereplőt alakító Gálvölgyi Jánossal beszélgettünk az előadásról.
Életének 104. évében, csütörtökön Hollandiában elhunyt Ata Kandó. A legidősebb magyar fotóművész haláláról - unokája közlése alapján - Földvári Gergely zeneszerző értesítette az MTI-t pénteken.
Pálinkafesztivál, népzene és néptánc, Freddy koncert, és nyitott templomok is várják a hétvégén programkeresőket Győrben.
Az elmúlt hetekben már több jelentősebb eseménynek otthont adott a Győri Nemzeti Színház. A teátrum nagy sikerrel rendezte meg a már hagyományosnak nevezhető nyílt napját, az 1 nap a kulisszák mögött VIII. rendezvényét. Szeptember 8-án itt nyitották meg az országos színházi évadot, melyet a csütörtöki évadnyitó társulati ülés követett.
Pályázati úton 135 millió forinttal támogatja a professzionális színházművészeti szervezetek, illetve zenekarok és énekkarok kiemelt művészeti céljainak megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A Győri Balett is pályázott és nyert.
A győri templomok is megnyitják kapuikat az Ars Sacra Fesztivál keretében, szeptember harmadik szombatján.
Közzétették a 2017. évi Prima Primissima díj tíz kategóriájának három-három jelöltjét szerdán Budapesten.
Háy János A halottember című műve nyerte el az évad legjobb magyar drámájának járó díjat, amelyet a Színházi Dramaturgok Céhe ítél oda évente.
A Seuso-kincs a legjelentősebb ismert késő római ötvösművészeti leletegyüttes, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt, a '70-es években találtak meg Magyarországon, majd illegális körülmények között jutott ki az országból.