Kultúra
Győr+ 2016.12.05.

Elhunyt Dévényi Ádám dalszerző, énekes, szövegíró

Elhunyt Dévényi Ádám dalszerző, énekes, szövegíró, grafikus. A művészt, aki az elmúlt több mint három évtizedben szólóban, a Rolls Frakcióval, a Bikinivel és az Átmeneti Kabáttal is dolgozott, vasárnap hajnalban súlyos betegség után, 60. életévében érte a halál.  

Győr+ 2016.12.04.

A gazdagság és az élvezetek hajhászásától óvott a pápa

A hamis "bálványok", a siker, a gazdagság és az élvezetek hajhászása, valamint a gyengébbek rovására érvényesített hatalomvágy ellen emelte fel szavát vasárnap Ferenc pápa, aki szerint karácsony közeledtével mindenkinek lelkiismereti önvizsgálatot kell tartania.

Győr+ 2016.12.03.

Tabi Kazu meséje a képzeletre hat

Mesélők könyve címmel jelent meg Tabi Kazu első nyomtatott kötete, amely első pillantásra fantasy-nak látszik, hiszen különleges világba kalauzol el, ahol az olvasó csodás lakókkal, például sárkányokkal is találkozik.

Győr+ 2016.12.03.

Megbékélési és Együttműködési Díjjal tüntették ki Erdő Pétert

A Charta XXI Mozgalom Megbékélési és Együttműködési Díjával tüntették ki Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseket. Az elismerést Surján László, a mozgalom alapító elnöke adta át szombaton Budapesten, az Együtt az úton címmel rendezett szlovák-magyar konferencián.

Győr+ 2016.12.03.

Átadták a 2016-os Prima Primissima Díjakat

Tíz kategóriában 14. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Művészetek Palotájában megtartott pénteki gálaesten.

Győr+ 2016.12.02.

Diótörő az Árkádban – fotókkal!

Csodának lehettek tanúi azok, akik pénteken este a győri Árkádban sétálva bepillantottak a Győri Balett Diótörő című előadásának flashmobjába.

Győr+ 2016.12.02.

A Kodály-módszer is a világörökség része lett

Felvette a népzene Kodály-módszer szerinti megőrzését az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára az ENSZ-szervezet Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága Addisz-Abebában folyó tanácskozásán - tájékoztatta az MTI-t Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Győr+ 2016.12.02.

Karácsony a Ghymessel

Mennyből az angyal címmel jelent meg a Ghymes együttes legújabb karácsonyi lemeze, amelyet egy tizennégy állomásos jótékonysági koncertturnén mutatnak be a közönségnek. Győrben december 18-án lép fel az együttes a Vaskakas Művészeti Központban.

Győr+ 2016.12.02.

Elhunyt Lendvay Kamilló zeneszerző

Elhunyt Lendvay Kamilló zeneszerző. A Kossuth-díjas, háromszoros Erkel-díjas kiváló művészt, a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díj kitüntetettjét élete 88. évében érte a halál - tudatta honlapján a Zeneakadémia pénteken.