Győri Édes – Maszk nélkül, Csankó Zoltánnal
Csankó Zoltánnal beszélgetettünk Maszk nélkül. Miért pont ezt a hivatást választotta? Milyen éveket töltött a színművészeti főiskolán és hogyan indult el a szinkron karrierje? Ez is kiderült a műsorban.
Csankó Zoltánnal beszélgetettünk Maszk nélkül. Miért pont ezt a hivatást választotta? Milyen éveket töltött a színművészeti főiskolán és hogyan indult el a szinkron karrierje? Ez is kiderült a műsorban.
Petőfi egykor és most című rádiós sorozatunk következő, pünkösdi adásában Fejszés Attila volt Farkas Mónika vendége. A Győri Nemzeti Színház művésze két művet is elszavalt a költőtől, és azt is elárulta, hogyan viszonyul a szerzőhöz, és egyáltalán a versmondás műfajához.
Győr a titkosszolgálatok hálójában, A vagongyári MAN-program címmel jelenik meg Vörös Csaba hiánypótló kötete a Győr+ Média kiadásában. A kutató-újságíró az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában több ezer oldalnyi, korábban tikosított dokumentumot dolgozott fel. Az állambiztonság rendkívüli érdeklődést tanúsított a győri vagongyár dolgai iránt, a korszak ügynökei, tartótisztjei, nyomozói minden egyes pillanatot dokumentáltak az életükből. Tették ezt abban a hitben, hogy rajtuk kívül a jelentéseket soha senki sem fogja elolvasni.
Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a 76. Nemzetközi Cannes-i Filmfesztiválon. Az elismerést Enyedi Ildikó zsűrielnök adta át a rendezőnőnek a világ egyik legjelentősebb filmes seregszemléjének záróünnepségén.
A nyárelő legjelesebb napja pünkösdvasárnap. A húsvét utáni hetedik hét végén, vasárnap és a rá következő hétfőn megtartott keresztény ünnep a húsvéti időszak lezárása, egyben megkoronázása.
Arany Pálma-díjas legendás rendezők alkotásaival zárult a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos programjának versenye: a német Wim Wenders egy Japánban játszódó történettel, míg a kétszeres fődíjas 86 éves brit Ken Loach saját állítása szerint élete utolsó filmjével érkezett. A díjakat a szombat esti záróünnepségen nyújtja át a zsűri.
Bár idei évadjának utolsó bemutatóját is megtartotta a színház, nem tétlenkednek a teátrumban. A társulat június 6-a és 11-e között rendezi meg az 1. Duna Nemzetközi Színházi Fesztivált. Nagyszerű együttesek érkeznek városunkba, ahol a kultúrák keveredése különleges szórakozást kínál, mind a Nagyszínpadon, mind a Kisfaludy Teremben.
A tehetséggondozás hosszú évek óta a szívügyük, de talán azt álmukban sem gondolták, hogy kislányuk Rozi is ilyen szenvedéllyel veti bele magát a tánc mesterségbe. Kocsis Enikő és Fitos Dezső ifjú gyermeke az alkotópár legújabb darabjában is feltűnik. A cserfes Roziról, de a hamarosan a győri táncfesztiválon is látható Taven Baxtale!-ról is kérdeztük a művészeket.
Május 27-én nótadélutánra, 28-án egészség és sportnapra, 31-én pedig májusfa kitáncolásra várják az érdeklődőket Gyirmóton, illetve Ménfőcsanakon. A programok támogatója Szabó Jenő önkormányzati képviselő, aki maga is nagyon tiszteli a magyar hagyományokat.
Fiatalok, szépek, szerelmesek, boldogok, tele vannak tervekkel, és egy nem mindennapi esküvő vár rájuk augusztus 12-én. A 20 éves Pelczéder Lili és a 23 éves Imre Martin ugyanis az idei, 30. Barokk Esküvő párja.