Történeti múzeumkedd
A múltba visszatekintő stílust járják körül – szó szerint és képletesen – jövő kedden az egykori győri zsinagógába látogatók.
A múltba visszatekintő stílust járják körül – szó szerint és képletesen – jövő kedden az egykori győri zsinagógába látogatók.
Kecskeméten járt a győri Vaskakas Bábszínház társulata, ahol a Ciróka Bábszínház által szervezett XI. Magyarországi Bábszínházak Találkozóján vett részt a Vas Laci! című előadással.
ByeAlexet és a Kedvesem című dalt a megkérdezettek 54 százaléka a legjobb húsz közé várja a malmői Eurovíziós Dalfesztiválon, 46 százalék ennél rosszabb helyezésre számít - áll a GfK Hungária márciusban elvégzett közvélemény-kutatásában.
A nagy Gatsby című film 3D-s verziójával nyílik meg szerdán a cannes-i filmfesztivál.
Hétfőn az informatika, valamint a latin és a héber vizsgákkal folytatódnak az idei írásbeli érettségik.
A negyvenéves Muzsikás együttes ad koncertet május 11-én este héttől az újvárosi református templomban. Az együttes igazi hungarikum, a magyar népzene, a magyar kultúra nagykövete. A győri fellépés előtt Hamar Dániellel, az együttes bőgősével beszélgettünk.
Látványos dramatikus játék, kosztümös fesztivál keretében elevenítik meg Sopronban a 17. századot, amikor királykoronázási ceremóniának és nádorválasztó országgyűléseknek adott otthont a nyugat-magyarországi település, s vált ezáltal Magyarország korabeli közéletének központjává.
A Kossuth-díjas festőművész Földi Péter János és fia, az ugyancsak festőművész Földi Gergely munkáiból nyílik két kiállítás pénteken Győrben.
Holnap kezdődik a háromnapos viadal; utána Pesten hirdetnek eredményt.