Először láthatja a nagyközönség Hatsepszut mészkő kápolnáját
Először mutatják meg az ókori egyiptomi 18. dinasztia ötödik fáraója, I. Thotmesz lánya, Hatsepszut mészkőből készült kápolnáját a nagyközönségnek.
Először mutatják meg az ókori egyiptomi 18. dinasztia ötödik fáraója, I. Thotmesz lánya, Hatsepszut mészkőből készült kápolnáját a nagyközönségnek.
Horváth Charlie volt a meglepetésvendég a világsztárok mellett Leslie Mandoki és barátai szombat esti, nagy sikert aratott koncertjén a fővárosi Művészetek Palotájában (Müpa). Az eseményt megtekintette Orbán Viktor miniszterelnök is, aki az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, a koncert révén egy este erejéig újra gimnazistának érezhette magát.
Mi sülhet ki abból, ha a színész férj beöltözik testőrnek, és megpróbálja a szintén színész feleségét testőrként elcsábítani saját magától? „A végén a szerencsétlen férjnek rá kell jönnie, ha egy nő igazán át akarja verni, akkor esélye sincs megállapítani, hogy megcsalják-e” – mondta Guelmino Sándor rendező a Győri Nemzeti Színház szombati premierje kapcsán, melyet a tatabányai Jászai Mari Színházzal közös produkcióban tűzött repertoárjára a győri társulat. A Molnár Ferenc tollából született vígjáték egy színész házaspár vérre menő játéka, melynek tétje a kapcsolatuk.
Szombaton a harmadik elődöntővel folytatódik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenye, A Dal: az M1 és a Duna World csatornán élőben látható show-ból újabb hat előadó és szám jut a február 23-24-i középdöntőkbe. A március 2-i döntőben derül ki, melyik dal képviseli Magyarországot a májusi malmői nemzetközi megmérettetésen.
Egy órával később, fél hat helyett fél hétkor kezdődik február 20-án a Bezerédj-kastélyban Dr. Szabó Péter dékán Athos - ahol megállt az idő című előadása.
Sem a hagyományos papír alapú, sem az elektronikus könyv nem hozza lázba a fiatalokat: a tízen- és huszonévesek 28 százaléka egyáltalán nem olvas könyveket, napi rendszerességgel pedig csak a korosztály hét százaléka vesz kötetet a kezébe.
A fun. kettőt, Gotye és a Mumford amp; Sons pedig egyet-egyet vitt el vasárnap az 55. Grammy-díjkiosztó gála legfontosabb díjai közül, de a legtöbb elismerést - négyet - idén Dan Auerbach, a Black Keys énekes-gitárosa kapta.
A BAFTA-díjakat a szakma általában viszonylag megbízható Oscar-előrejelzőnek is tekinti.
Az 1903-ban alapított győri Csermák kelmefestő és vegytisztító üzem egykor Magyarország legjobb pucerájának számított. Ma az alapító közel hetvenéves unokája dolgozik a műhelyben, s azt mondja, a szakma kihalóban van. Megváltoztak az emberek vásárlási, ruházkodási szokásai, a maradék kevés munkát gépek végzik el.