Ilja Gajszin orosz karmester nyerte el az Aranypálcát
Az orosz Ilja Gajszin nyerte meg az Aranypálca - Kálmán Imre Nemzetközi Operett-musical Karmesterversenyt szombaton.
Az orosz Ilja Gajszin nyerte meg az Aranypálca - Kálmán Imre Nemzetközi Operett-musical Karmesterversenyt szombaton.
A közönség csak találgatni tud, vajon ki lehet a szerep mögött? A nézőtérről kissé mogorvának tűnik. Újra és újra figyelem, mikor mosolyodik már el. A Tanítónő főpróbáján rajtakaptam: a taps alatti hangos dicséretre kiderült az arca néhány másodpercre. Pingiczer Csaba, a Győri Nemzeti Színház tagja jobban megismerve egyáltalán nem mogorva, sokkal inkább szerény, s ami számára még fontosabb: együtt lélegzik a színházzal.
Lady Valerie Solti néhai férje, Solti György világhírű karmester szellemi hagyatékának ápolásáért, a magyar kultúra és a magyar tehetségek támogatásáért kapja az elismerést.
Több mint egymilliárd forintos európai uniós és magyar állami támogatással folytatódhat a fertődi Esterházy-kastély rehabilitációja. A felújítás harmadik ütemének támogatási szerződését szerdán írták alá Fertődön.
Több mint két évtized után ismét bérletsorozatot indít a Győri Filharmonikus Zenekar Mosonmagyaróváron - közölte Fűke Géza, a zenekar igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón.
Uniós támogatással bővíti digitális szolgáltatásait egy határon átnyúló együttműködés segítségével a győri Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár és a szlovákiai Somorján működő Fórum Kisebbségkutató Intézet.
Csütörtökön indul a magyar verseny, amelyen majd eldől, hogy melyik dal képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon - jelentette be Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában.
„Vannak nagyon kedves szívzörejek, rezgések, meg már-már patetikus dolgok is, amik a zenekar irányába nyilvánulnak meg, de úgy gondoljuk, hogy ezek az emberek maguk oldják meg az életüket, mi csak tesszük a dolgunkat” – nyilatkozta lapunknak Kiss Tibor, a Quimby énekes-gitárosa, akivel annak kapcsán beszélgettünk, hogy Győrszentivánra érkezik a zenekar, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban csapnak a húrok közé október 28-án.
A világhírű musical-thrillert, a Jekyll amp; Hyde-ot mutatták be szombaton este a Győri Nemzeti Színházban. A darab R. L. Stevenson Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című novellája alapján készült, a tengerentúlon horrorfilmet is forgattak a történetből. A mű a jó és a rossz kettősét járja körül izgalmas cselekménnyel átszőve. Molnár László rendező, és egyben címszereplő hátborzongató hangulatot ígér, monumentális díszlettel és gyönyörű zenével aláfestve. A darabot nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatták be.
Bicikligumiból karkötő, műanyag rolóból kézitáska, napernyővászonból bevásárlószatyor. Pozsgai Krisztina a kiszolgált anyagokból, a hulladékból teremt értéket, új, hasznos és divatos tárgyakat.