Müller Ervin Carmen-djas
Müller Ervin kapta az idei Carmen-díjat. A Győri Balett örökös tagja a Rózsaszínház című darab szombati előadásán, az alapítóktól vette át a táncos életműnek szóló elismerést.
Müller Ervin kapta az idei Carmen-díjat. A Győri Balett örökös tagja a Rózsaszínház című darab szombati előadásán, az alapítóktól vette át a táncos életműnek szóló elismerést.
A bálok, mulatságok idején a Győri Filharmonikus Zenekar újra farsangi koncerttel várja a nagyérdeműt, ahol természetesen - csakúgy, mint az előző évek hangversenyein - a vidámság és a humor játssza a főszerepet.
A szezon eddigi legmagasabb leütését regisztrálták a Polgár Galéria hétfői árverésén, amikor 56 millió forintot adtak Szinyei Merse Pál Szerelmes pár című képének késői változatáért.
Kismesterség-kóstoló, idegen nyelvű vitakészség fejlesztés, textilépítészeti foglalkozás – többek között ez a hozadéka a Gárdonyi általános iskola, a Révai gimnázium, és a Hild szakközépiskola által közösen elnyert pályázatnak.
Egy kétezer éves, római kori rejtélyes hármas gyilkosság ügyében nyomoznak a régészek az észak-olaszországi Modena városában.
Munkácsy Mihály rézkarcra is szert lehet tenni az Arte Galéria december 10-i árverésén.
Három jelöléséből egyet sem váltott díjra Tarr Béla világhírű magyar rendező legutóbbi munkája, A torinói ló az Európai Filmdíjak szombati átadóján Berlinben, ahol Dánia kapta a legtöbb díjat, a legjobb film Lars von Trier munkája, a Melankólia, a legjobb színésznő Tilda Swinton, a legjobb színész pedig Colin Firth lett.
Megállt a levegő az aukciós teremben, amikor 5,5 millióról elkezdődött a licitálás a Központi Antikvárium pénteki árverésén az első teljes magyar nyelvű hazai nyomtatvány 1574-es, bécsi kiadásáért. A közönség lélegzetvisszafojtva hallgatta, amint egyre magasabb összegeket ajánlanak az Újtestamentumért, míg végül 10 millió forintnál egy ismert gyűjtőnek koppant a kalapács.
Sopron városának adományoztak Rázó József festőművész örökösei egy festményt abból az alkalomból, hogy az alkotó húsz éve hunyt el.
A magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport tizenkét jeles képviselője vehetett át Prima Primissima Díjat péntek este a Művészetek Palotájában. A díjátadón Csányi Sándor bejelentette: 2013-tól az OTP Bank vállalja a díj szponzorálását, Demján Sándor pedig átveszi a közönségdíj finanszírozását.