Lényegre törekvő válogatás
Megjelent a Győrött élő újságíró, Tönköl (Joó) József harminchetedik könyve. A verseskötet őrzi a szent helyet, a szülőfalut, Nyőgért, a mágikus teret, ahová az olvasó most beléphet.
Megjelent a Győrött élő újságíró, Tönköl (Joó) József harminchetedik könyve. A verseskötet őrzi a szent helyet, a szülőfalut, Nyőgért, a mágikus teret, ahová az olvasó most beléphet.
Meghosszabbítva július 1-ig! Marcali Gábornak, a Győr+ Média fotóriporterének a tavalyi, első online fesztivál werkképeiből készített kiállítása látható a zsinagóga kerítésén, a május 13. és 17. között már élőben zajló Öt Templom Fesztivál ideje alatt.
Győrben van egy utca, ahol egymás után áll öt különböző felekezetű templom. Itt rendezi meg immár tizenhatodik éve európai fesztiváldíjas fesztiválját a Karzat Színház.
7 méter hosszú és csaknem két méter magas képet fest Malasits Zsolt győri képzőművész a város 750-es jubileum emlékévének alkalmából.
Több tízezer magyar gyermeknek és rászoruló családnak adományoz lisztet és egyéb élelmiszert a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program. A magyar gazdák jótékonysági programja most szombaton a Búzaszentelő Ünnepséggel vette kezdetét, mely a vajdasági Zentán került megrendezésre.
Javában zajlik a Rómer Ház, valamint a hozzá kapcsolódó Nefelejcs köz felújítása. A megújuló, hangulatos tér a győriek, a fiatalok találkozási pontja, a „rómeres” események mellett a múzeumi programok fontos helyszíne is lesz.
A győri zenész, dalszerző és énekes Váray Laci folyamatosan dolgozik, s ha már a járvány átszabta a terveket, ő abból is a legjobbat hozta ki. Olyan dalokat, amelyek nem csak a füleknek kellemesek, hanem a léleknek is. Adnak, miközben azért figyelmeztetnek is. Váraylacisak... A Te vagy azt mesebeli tájon forgatták.
Újonnan felfedezett Mozart-kéziratot árvereznek el Berlinben április 16-án.
Bródy János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, szövegíró, zeneszerző, az Illés, majd a Fonográf együttes tagja április 5-én ünnepli hetvenödik születésnapját.