Magyar filmek fesztiválja külföldön is
Los Angelesben idén is megrendezik a magyar filmek fesztiválját - tájékoztatta az MTI-t Bunyik Béla, a fesztivál alapítója és egyik főszervezője.
Los Angelesben idén is megrendezik a magyar filmek fesztiválját - tájékoztatta az MTI-t Bunyik Béla, a fesztivál alapítója és egyik főszervezője.
A Győri Nemzeti Színház igazgatója Forgács Péter alkotótársával, Kováts Gergely Csanád koreográfussal és a finn társulattal közösen vitte színpadra a Kabaré című musicalt a Kuopiói Városi Színházban. A darab, amely szeptember közepén debütált, hatalmas sikert aratott Finnországban – erről Forgács Péter számolt be a Győr+ Televíziónak.
Számos tisztelője, pályatársa jelenlétében vettek búcsút Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendezőtől, operatőrtől, a nemzet művészétől, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjától a katolikus egyház szertartása szerinti gyászmise keretében pénteken a Szent István-bazilikában.
Nyolcvan évesen elhunyt Ginger Baker brit rockzenész, a Cream és a Blind Faith tagja, aki általános vélemény szerint a blues és a rock legtechnikásabb, legfantáziadúsabb egyéni stílusú dobosa volt.
Modernizálják a Bezerédj-kastélyt, amely 1988-tól a közművelődést szolgálja. Évszázados falai között többek mellett könyvtár, szakkörök és klubok működnek, valamint számos közösségi rendezvényt, előadást tartanak a ménfőcsanaki épületben, ahol helyet kap a Galgóczi Erzsébet Emlékszoba is.
David Seidler, A király beszéde című dráma szerzője gyerekkorában kezdett dadogni. Hosszú út vezetett el addig, amíg VI. György példáján fellelkesülve, maga is a gyógyulás útjára lépett, és megírta azt a forgatókönyvet, amiből a 12 Oscarra jelölt film megszületett. A filmszalagról sokak által ismert alkotás egyik érdekessége, hogy az alakításáért Oscar-díjat nyert Colin Firth magyar hangja bújik ezúttal a király bőrébe a Győri Nemzeti Színházban. Csankó Zoltán és a beszédterapeutát alakító Ungvári István párosa izgalmas drámát ígér.
„Hogy ki is Pom Pom? Nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan!
Szombaton debütál a Győri Nemzeti Színház Korok és történetek című évadának második nagyszínházi előadása.
Molnár Vid Bertalan arcképét egy, a győrszentiváni Szlatki Jenő nyugalmazott tanár fotógyűjteményéből származó képről sikerült azonosítani, addig ugyanis nem tudták, hogyan nézett ki a zárdaépítő kanonok. Ez is kiderült az Életünk utcái, terei helytörténeti sorozat legutóbbi előadásán, a Kisfaludy Károly Könyvtárban.
Szalay Zoltán szerző a gyermekekkel kívánja megismertetni a különös papot, szerzetest, tudóst, a győri kötődésű Rómer Flórist.