Mindent a babáért
Mattesz Csilla és Tajthy Tamásné Vivien fogadták el Herkely kollégánk meghívását, akik a Mattesz Baby Spa-t mutatták be kedden este a Mélyvíz-ben a „Mindent a babáért” mottó alapján.
Mattesz Csilla és Tajthy Tamásné Vivien fogadták el Herkely kollégánk meghívását, akik a Mattesz Baby Spa-t mutatták be kedden este a Mélyvíz-ben a „Mindent a babáért” mottó alapján.
A Wonder Girl harmadik helyezettje Borbély Aida és a közönség által legjobbnak választott Kovács Blanka úsztak együtt a Mélyvíz-ben Herkely kollégánkkal kedden este.
A már tradicionálisnak számító Klíma Expót jövő héten, azaz október 3. és 5. között rendezik meg az Olimpiai Sportparkban. Ennek kapcsán Herman Etelkát, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Környezetvédelmi osztályvezetőjét és Kószás Krisztát, a Győri Atlétika Club atlétika szakosztályának vezetőjét kérdezte Herkely Ákos a részletekről.
Andorka Zsolt, a Győri Ipartörténeti Alapítvány alelnöke és Mennyeiné Judit kurátor, főszervező látogatott el kedden este a Mélyvízbe Herkely Ákoshoz, hogy beszámoljanak az Országos Ipartörténeti Konferencia programjairól, céljairól, küldetéséről.
Összművészeti alkotás szereplői úsztak Herkelyvel kedden este a Mélyvízben. Czifrik Balázs „Ez most az ősz?” című írására épülve Vértes Kornél zenél, Czifrik Lilla pedig filmet állít össze szombaton, szeptember 7-én a Generációk Művelődési Házában 18 órai kezdéssel.
Két igazi harcos, apa és fia úszott kollégánkkal kedden este a Mélyvízben.
A Mélyvízben két igazán jól úszó fiatalember tette tiszteletét Balogh Péter és Barassó Balázs, a Joulence együttes tagjai személyében, kedden este, augusztus 20-án.
Az idei Színpadra Fel! tehetségkutató verseny győztese, az 5 fős Levelező Tagozat három tagja: Kiss Anna Luca énekes, Rum Dániel gitáros és Molnár Mátyás Benedek zongorista voltak a Mélyvíz vendégei. Az adásban a fiatalok végig az egységet képviselték, Barta Ábel Nándor basszusgitáros és Kocsis András dobos távollétében, kihangsúlyozva a bencés hátteret, melyből mindannyian táplálkoznak.
A Mélyvíz vendégei ezúttal az autók szerelmesei voltak kedden este Mayer Rebeka, Matauschek Imre és Nagy Gábor személyében. Augusztus 17-én várnak minden érdeklődőt az Audi Aréna P1-es parkolójába 16 órától.