Túrázót kellett menteni a Sághegyről
Bajba jutott kirándulónak segítettek a celldömölki önkormányzati tűzoltók a Sághegyi Tájvédelmi Körzetben, Celldömölk közelében - közölte honlapján a Katasztrófavédelem szombaton.
Bajba jutott kirándulónak segítettek a celldömölki önkormányzati tűzoltók a Sághegyi Tájvédelmi Körzetben, Celldömölk közelében - közölte honlapján a Katasztrófavédelem szombaton.
Tárcsát vontató traktorral ütközött össze, majd árokba csapódott egy autó pénteken este Szanynál.
Ráfutásos balesetet szenvedett két személyautó az 1-es főút 143-as kilométerszelvényénél, Öttevény térségében.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is vetőmagcsomagokkal támogatta a kertes házban élő rászorulók öngondoskodását a Győri Egyházmegyei Karitász.
A kamionok forgalmi akadályt képeznek a 85-ös főúton. Az úttestre szennyeződés is került, emiatt a helyszínre kérték a közútkezelő szakembereit.
Mint megírtuk, délután fél kettőkor teljes pályazár lépett volna életbe az M1-es autópálya tatabányai szakaszán. Az üzemeltető cég most azt írja, a pályazárt inkább áttették az esti órákra.
Légvezetékszakadás miatt előbb részlegesen, majd fél kettőtől teljesen lezárják ma délután az M1-es autópályát Tatabányánál.
Szerdán fejeződött be Szarvason a háromnapos VI. Országos Halőri Verseny és Szakmai Találkozó.
A balesetek sérültjeit a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. Az esetek körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.
Elgázolt egy szarvast egy személyautó Pereszteg közelében, a 84-es főút Nagycenk és Sopronkövesd közötti szakaszán.