Autóbusz és kamion ütközött az M1-esen, Mocsánál
A balesethez mentőhelikopter is érkezett.
A balesethez mentőhelikopter is érkezett.
Győrújfalu hivatalos közösségi oldalán osztotta meg Nagy Imre Attila azt a bejegyzést, mely szerint a település több utcájából is jelezték a lakók: hatalmas pókok okoztak riadalmat. A posztból kiderült, szongáriai cselőpókokról van szó.
A NAV munkatársai internetes hirdetés alapján vizsgálódtak egy Győr-Moson-Sopron megyei gumiszerviznél. A próbavásárolt felnikről nem kaptak nyugtát, a szervizben pedig ezerötszáz különféle hamis terméket találtak. A hamisítványokkal a becslés alapján ötmillió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a bankkártyákkal történő visszaélések megelőzésére hívja fel a figyelmet.
Ráfutásos balesetet szenvedett három személyautó és egy kisteherautó Sopronban, a Kőrösi Csoma Sándor utcában.
A soproni rendőrök egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Csaknem 18 ezer liter gázolajat tankoltak jogosulatlanul, hatósági áron egy Győr-Moson-Sopron megyei benzinkúton. Külföldi autókba és kannákba is több mint 400 alkalommal jutott üzemanyag. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói épp vásárláskor érték tetten csalókat.
Jelentős fejlesztést hajtottak végre Véneken, ahol állami támogatás segítségével újították fel az eredetileg 1993-ban létrehozott kempinget. Korszerűsítették a hozzá tartozó épület vizes blokkját, felújították a szobáit és a konyháját, ennek köszönhetően a kemping immáron magas színvonalon tudja fogadni a turistákat.
Öttevény és Abda között gázolt egy autó egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A győri rendőrök egy nap alatt elfogták a cserbenhagyó sofőrt.