Zrínyi emlékművet avattak Abdán
Ünnepélyes események helyszíne volt ma Abda, ahol Zrínyi emlékművet avattak, amelyen részt vett Nagy István agrárminiszter, országgyűlési képviselő is.
Ünnepélyes események helyszíne volt ma Abda, ahol Zrínyi emlékművet avattak, amelyen részt vett Nagy István agrárminiszter, országgyűlési képviselő is.
A látványos, körülbelül 40 perces vonuláson 180 Harley vett részt. A győri szakaszt rengetegen figyelték és csodálták a szebbnél szebb vasakat.
Az elmúlt napokban több bejelentés is érkezett a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, miszerint idős személyeket csalók próbáltak tévedésbe ejteni. A hasonló esetek kapcsán a rendőrség az alábbiakra hívja fel a figyelmet.
A forgalom a belső sávban halad az M1-es autópályán, a Budapest felé vezető oldalon.
A járvány miatt négy év kihagyással szervezett újra iskolásoknak szóló ismeretterjesztő programot az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A szervezet is csatlakozott a nemzetközi szintű megemlékezéshez, melynek célja, a Halvándorlás Világnapján, felhívni a figyelmet az átjárható folyók és a vándorló halak jelentőségére.
Személyautó kamionnal ütközött össze az M1-es autópályán Budapest felé a Lébény pihenőhelynél.
A 83-as út érintett szakaszán egy sávon halad a forgalom.
Fenntarthatóság, korszerű élelmiszertechnológiák, vidékfejlesztés és precíziós gazdálkodás – ezek az innovatív területek kerülnek fókuszba a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán, amely új tanszékekkel és képzési területekkel bővül a következő tanévtől. Mindez erősíti a különböző tudományágak együttműködését annak érdekében, hogy közösen adjanak választ a legaktuálisabb problémákra.