A pápai nuncius kapta a Szent Márton-díjat
Michael August Blume, pápai nuncius kapta idén a Szent Márton-díjat Pannonhalmán.
Michael August Blume, pápai nuncius kapta idén a Szent Márton-díjat Pannonhalmán.
Egy 52 éves pápai férfi a gyanúsított.
„Társasházak napja” címmel tartanak online konzultációt a katasztrófavédelmi kirendeltségek 2021. november 24-26. között.
Jogerősen tizenkét és fél év fegyházbüntetésre ítélt a Győri Ítélőtábla egy férfit, aki Kolumbiából és Ecuadorból hozott, illetve hozatott kokainnal kereskedett, Szombathelyen pedig bordélyházat üzemeltetett.
Németh László Széchenyi című történelmi drámája izgalmas pszichológiai thriller Széles Tamás főszereplésével. A Petőfi Színházban november 15-től látható az előadás felnőtt és középiskolás bérletben.
Az ország legdrágább utcái továbbra is a főváros I., II., V. és XII. kerületéből kerültek ki.
A rendőrség három baleset kapcsán is a lakosság segítségét kéri.
A Győri Rendőrkapitányság lopás miatt indított büntetőeljárást három fiatallal szemben, akik egy telephelyről 130 liter gázolajat loptak el.
A Széchenyi 2020 program keretében 240 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás felhasználásával valósult meg Écs községben az új bölcsőde kialakítása.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Mosonmagyaróváron, a Móra Ferenc utcában, 2021. november 11-én 21 óra 55 perckor.