Aratás idején is figyeljünk a tűzesetek megelőzésére!
A nyár a mezőgazdaságban az aratás időszaka. A tarlókon, lábon álló gabonában, vagy épp szalmabálák közelében keletkező tüzek szinte minden nap munkát adnak a tűzoltóknak.
A nyár a mezőgazdaságban az aratás időszaka. A tarlókon, lábon álló gabonában, vagy épp szalmabálák közelében keletkező tüzek szinte minden nap munkát adnak a tűzoltóknak.
Az elmúlt 24 órában három személyi sérüléses és öt anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
A tűz és a füst sem lakóházakat, sem a 85-ös főút forgalmát nem veszélyezteti.
A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ július 13-án tartotta kibocsátó ünnepségét. A rendezvényen több mint százhúsz frissen végzett tűzoltó tett esküt ünnepélyes keretek között, akik az ország különböző hivatásos tűzoltó-parancsnokságain állnak szolgálatba.
Az év első felében játszóházat és zenei koncertet, valamint egy egész napos állatkerti kirándulást szervezett a sérültséggel élő gyermek és felnőtt tagjai, valamint kísérőik számára. Az Értelmileg Sérültek és Segítőik Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete.
Az ingatlan.com szerint a lakásépítési kedv fokozódni fog, elsősorban a kedvezményes áfára vonatkozó határidő szorítása miatt. Megyénk messze meghaladja a 3,5 lakásos országos átlagot.
Ezúttal Tatánál a 70-es km-nél kell torlódásra számítani.
Az EUROPOL és az ENFAST (Célkörözési Egységek Európai Hálózata) a tagországok rendőrségeinek bevonásával 2018 nyarán ismét tematikus körözési kampányt indított. A tagországok legkeresettebb bűnözőit az Európai Körözési Toplista weboldalán ezúttal egy labdarúgó-matricagyűjtő füzetekhez hasonló képen szerepeltetik.
Összeütközött egy személyautó és egy traktor Rábapatonánál.